Megint aktiválták a Fülek–Somoskőújfalu határátmenetet

Vörös Attila   ·   2018.07.26. 20:00
69ragyolc

Az eredetileg Budapest–Hatvan–Salgótarján–Zólyom–Ruttka vasútvonal sorsát a két világháború és az azokat követő határmódosítások alaposan megpecsételték. A második világháborút követően az új határállomás Somoskőújfalu lett, a szlovák  személyvonatok Fülekről jártak át ide, de ezen az útvonalon közlekedtek nemzetközi gyorsvonatok is. Egészen 2011-ig, amikor a határforgalmat megszüntették. Bár a tehervonatok még rendszeresen jártak itt, számuk egyre csökkent, végül 2014-ben az utolsó rendszeres, heti egyszer járó fuvar is elhagyta a Zagyva völgyét. Azóta csak alkalomszerűen jön át Szlovákiából tehervonat, néha a salgótarjáni fát viszik ki, és egy-két különvonatra is van példa. Kiemelkedő volt az ínségben a 2017-es év, amikor a vadnai Sajó-híd felújítása miatt az ózdi ócskavasvonatokat ide terelték, így másfél hónapig szinte minden hétköznap dübörgött a 81-es vonal és a füleki átmenet.

Ócskavasvonat halad Tarnál a határ felé a 2017-es szezonban. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

Hónapokon át tartó vonatmentes időszak után idén májusban kezdtek követ rakodni Füleken a Swietelsky megbízásából. A zúzott követ Hatvanba szállítja a Prvá Slovenská železničná (PSž) magán-vasúttársaság, az állomáson depózzák és majd a 80a vonal felújításánál használják fel. A kora nyári rakodást némi szünet követte, majd júliusban újra nekiláttak a munkának. Jelentős mennyiségű kőről van szó, egy héten háromszor rakodnak harminc-harminc vagont a füleki állomáson.

A somoskőújfalui határállomásra mindkét országból nagyon meredek pályán ér föl a vasút, emiatt a kővonatokat csak több részletben tudják felhúzni. Emlékezzünk: az ócskavasvonatokat is kettéosztották tavaly Salgótarjánban, mert még a Szergej sem bírta volna magában felvinni. Nemhogy a PSž Kocúrjai: a szinkronba kötött 740-es gépek a harminc kocsis szerelvényt három menetben tudják fölvinni Somosra! Néhány napja a Kocúr-páros fekve maradt Somoskőújfalun, így a PSž új gépet hozott a vonatra, az Effiliner1600-as remot Búvár szolgál most a kővonaton. A szerelvényeket ugyanaz a gép továbbítja a teljes útvonalon, Magyarországon és a szlovák szakaszon is.

Somoskőújfalun ébredezik a PSž remot Búvárja az üres vonat élén

Bár az a gép önmagában erősebb egy Kocúrnál, kettőnél már gyengébb... A remot Búvár a harminc kocsit már négy menetben viszi föl, nyolc rakott kocsinál többet nem kötnek mögé. Somoskőújfalun aztán újra összerakják a darabokat, és a teljes szerelvény innen már könnyedén elgurul Hatvanig. A gépek az üres kocsikat is egyben szokták átvinni a Karancs és a Medves közti hágón. Sajnos a 81-es vonalon szinte mindig sötétben jár a vonatpár, de néha az üres forda már késő délután elindul Hatvanból. A füleki rakodás és a darabok Magyarországra emelése viszont nappal történik.

Kandúrok Somoskőújfalun

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek