Ismét egy látványos, bár komoly következményekkel nem járó incidens: ezúttal a Frontier Airlines A320-asának egyik hajtóművén keltek önálló életre a burkolat darabjai. A gép Las Vegas McCarran repülőteréről indult Tampa felé 166 utassal a fedélzetén, amikor nem sokkal a felszállás után a pilóták egyike jelentette, hogy „valami baj van az egyik hajtóművel”, majd tizenkét percnyi repülés után a gép probléma nélkül leszállt Las Vegasban.

Az A320-as gépcsalád példányaival 1992 óta több mint negyven esetben történt hasonló incidens, a hajtóműburkolatok kinyílása, leválása a levegőben, vagy akár már a pályán nekifutáskor, tehát rendszerint a felszállás vagy az emelkedés során. Szerencsére az esetek nem vezettek gépvesztéshez, de volt, amikor megmutatkozott, hogy adott esetben egy, a szerelők hibája miatt kinyíló burkolat igen komolyan veszélyeztette az utasszállítót.

A Frontier gépe leszállás után

Mint erről portálunk is beszámolt, 2013-ban a British Airways egy Oslo felé felszállt A319-esének a burkolatok „elszállása” miatt kigyulladt az egyik hajtóműve, tehát egy működő hajtóművel kellett kényszerleszállnia Heathrow-n, közben szivárgott az üzemanyag, és leállt az egyik hidraulika-rendszer. Károkat okoztak a levált burkolatdarabok a fékszárnyakon, sőt, a jobboldali vízszintes vezérsíkon is, ami egyébként a maga módján kiemeli ezt az esetet a többi közül, az az, hogy mindkét hajtómű középső burkolata levált, mint kiderült, azért, mert az éjszakai karbantartás során a burkolatokat lecsukták, de nem rögzítették, nem biztosították.

Az Airbus korábban külön utasításban hívta fel az üzemeltetők figyelmét a zárak fokozott ellenőrzésére, ami olykor azért nehéz, mert a zárak a hajtóműgondola alsó részén vannak, már közel a betonhoz, elég nehéz hozzájuk férni. A londoni incidens után ugyanakkor a brit kivizsgáló szervezet javasolta, hogy a pilótafülkében is legyen visszajelzés a pilótáknak arról, megfelelően biztosítva vannak-e a burkolatok.

A British 319-esének kigyulladt a hajtóműve

A Frontier esetét megelőzően a legutóbbi incidens a Vueling egyik gépével történt, a 320-as október 25-én Bilbaóban startolt el Barcelona felé, amikor levált a bal hajtómű burkolatának két darabja. Az érdekes ebben a történetben talán az volt, hogy a levált darabok egyike beszorult a bal főfutó szára mellé, a futót ennek ellenére gond nélkül behúzta a személyzet. Sőt, a járatot rendben teljesítették, és leszálltak Barcelonában, a beszorult lemez a futó nyitásakor sem okozott gondot. Hogy a személyzet az első jelentések szerint „nem érzékelt hibát”, azért érdekes momentum, mert a burkolat hiánya jól látható lehetett a bal oldalon ülő utasok egy részének is.

Mindenesetre az ilyen események rendszerint épp azért kerülnek sokszor a címlapokra és a netes híradások élére, mert olyan „hiányosságról” van szó, amit az esetek többségében a gép utasai is látnak, le is tudják fényképezni a burkolat nélküli hajtóművet...

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!