Megjött az Air Serbia első gépe

iho   ·   2013.10.22. 09:20
cim3

Új festéssel és az új névvel, Air Serbia felirattal leszállt az új légitársaság első A319-es repülőgépe a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren – adta hírül a balkanmozaik.hu. A gépet Düsseldorfban festették, onnan indult, a határt Magyarország felől lépte át, és onnan a leszállásig a hadsereg két MiG-29-es repülőgépe kísérte. Az ünnepélyes, vízfüggönyös fogadáson nagyon sok újságíró, fotóriporter, politikusok, és a légitársaság vezetői voltak ott.

A gép jelenleg a B-terminálnál parkol, a következő napokban viszik át a Jat Technik VIP hangárjába, ahol október 25-én lesz a nyilvános bemutatója. Első útját az előzetesen bejelentetteknek megfelelően, október 26-án, szombaton teljesíti Abu Dhabiba.

Mint arról az iho/repülés is beszámolt, augusztus elsején lépett életbe a JAT Airways és az Etihad közötti stratégiai megegyezés. Eszerint a létrejövő Air Serbia légitársaság tíz Airbus repülőgépet fog lízingelni, ezek üzemeltetésére szeptember elejétől 40 Jat pilóta átképzésen van Németországban.

A szerb közlekedési miniszter nyilatkozata szerint a kormány és az Etihad közötti szerződésben foglaltak szerint folynak, a stratégiai partnerség teljes egészében 2014. január 1-től működik.  Az új társaság felállítása gyorsan és az előírt menetrend szerint halad. Hozzátette, hogy az egész ország légiközlekedési ipara profitálni fog az új társaságból.

Kitért azokra az aggodalmakra, hogy esetleg az Air Serbia új partnert választ a gépkarbantartásra, de erre csak annyit tudott mondani, hogy reméli, a műszaki cég nem veszíti el legnagyobb ügyfelét és továbbra is légitársaság karbantartó bázisa marad. Ugyanez vonatkozik a Jat Cateringre is. Jelenleg vannak Belgrádban az Etihad catering szolgálatának szakértői, a miniszter biztos benne, hogy meg fognak felelni a partner fedélzeti ellátmányaira vonatkozó minőségi követelményeinek. A szerb repülős web oldal úgy tudja, hogy az Air Serbia három különféle cateringet fog kínálni: az ultra rövid utakra (1 óránál rövidebb), rövid utakra és közepesen hosszú utakra.

Ezen a héten a Jat Airways valamennyi munkavállalóját tesztelik, aminek része lesz az általános tudás, probléma megoldó képesség, angol nyelvtudás és mindenkivel egyenként elbeszélgetnek. A szakszervezet szerint ez a teszt törvénytelen, és arra kíváncsi, hogy annak eredménye mennyiben fogja befolyásolni a munkavállalók státuszát. Ennek ellenére egy külsős cég elvégzi a feladatot.

Szerbia légügyi hatósága a felröppent hírek miatt, miszerint a stratégiai partnersége az Etihaddal lehetetlenné teszi az EU tagsági tárgyalásokat, levelet írt az Európai Bizottságnak, amiben többek között leszögezi: a Jat Airways többségi tulajdonosa (51 százalék) Szerbia Köztársaság, az Etihad Airways kisebbségi tulajdonos (49 százalék). Az igazgató tanács többségét Szerbia kormánya nevezi ki, a döntéseket minden kérdésben szavazással, egyszerű többséggel hozzák meg, az Etihad Airways jogosultsága a napi ügymenetre határozott időre, öt évre szól, ami további öt évre meghosszabbítható. Amennyiben Szerbia e határidő előtt lesz az Európai Unió tagja, ez a jogosultság megszűnik, de abban az esetben is, ha úgy látják, hogy sérti az érdekeiket.

Ez az egyezmény semmiben nem befolyásolja Szerbia tárgyalási és csatlakozási szándékát az Európai Unióhoz.(Az Európai Unió tagállamai ratifikálták a kérelmet, és szeptember 1-től Szerbia hivatalosan társult tag.)

Ebben a hónapban a légitársaság pozitív értékelést kapott a Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) auditján, írja a Balkán mozaik.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek