Megjöttek Kaposvár új buszai

iho   ·   2015.11.06. 10:07
kaposvar400

A vadonatúj MAN buszok csütörtökön folyamatosan érkeztek Pécsről, estére már az összes Kaposváron parkolt – írja a kaposvarmost.hu. Az új buszok november közepétől állnak forgalomba. A 40 kaposvári gázbusz rendszámmezeje NHP-401-440, ebből az első 25 a szólóké, a maradék 15 a csuklósé.

A Kapos Holding Közszolgáltató Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzésre két ajánlat érkezett. Ezek közül az összességében legelőnyösebb nyert, az értékelendő kritériumok között túlsúlyos volt az ár. A másik ajánlatot a Scania Hungária Kft. adta be. A tenderen nyáron hirdettek eredményt: nettó 3 milliárd 553 millió forinttal a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. nyerte az üzletet. A teljes beruházás költsége 4 198 561 000 forint, amelynek 97,5 százalékát az Európai Unió finanszírozza, a 105 millió forintos önerőt Kaposvár fizeti.

A kaposvarmost.hu videóján az érkező buszok

A 78, illetve 150 fő befogadására alkalmas negyven új busz olyan felszereltséggel rendelkezik, amellyel egyelőre kevés hazai településen találkozhatunk. Megvalósul a teljes esélyegyenlőség, hiszen az utasteret teljes hosszában alacsonypadlósra tervezték, így a kiegészítő rámpa segítségével kerekesszékkel és babakocsival közlekedők részére is könnyű lesz a fel- és leszállás. A buszok rendelkeznek külső és belső audiovizuális utastájékoztató rendszerrel, vagyis mind a siketek és nagyothallók, mind pedig a vakok és gyengénlátók számára akadálymentesek.

Az új járművek hajtóanyaga sűrített földgáz, amelynek eredményeképpen a szennyezőanyag- és zajkibocsátásuk a legszigorúbb, Euro-6-os környezetvédelmi besorolási normáknak is megfelel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek