Megkezdődött a szaúdi tankerképzés

iho/repülés   ·   2011.10.29. 11:00
nyito

Szeptember 25-e óta a spanyolországi Getafe városában koptatják az iskolapadot és a szimulátort a Szaúdi Királyi Légierő leendő A330 MRTT-hajózói. Az Airbus Military kiképzőközpontjában tanuló pilóták, operátorok, fedélzeti rakodómesterek két hónapot töltenek itt, majd a vizsgák teljesítése után kapnak képesítést az új típus üzemeltetésére. Az első szaúdi A330 MRTT-t a tervek szerint már 2011 novemberében megkapja az olajban és így bevételekben gazdag királyság légiereje, majd 2012-ben újabb gépek érkeznek. A tanker Airbusok a 13. ezred állományába kerülnek. A gépek alkalmasak lesznek a géptörzs hátsó része alá szerelt boom segítségével a merev csöves üzemanyag-átadásra is, illetve a két szárny alatt egy-egy Cobham 905E hajlékony csöves üzemanyagtöltő ponttal várják majd a saját és a szövetséges gépeket.

Az A330 MRTT tankergépnek nincs újabb, külön beépített üzemanyagtartálya <br>(fotó: airbus.com)

Az Airbus A330-200-as utasszállító gépre alapozott tanker/teherszállító repülőgépből 2008 januárjában rendelt meg Szaúd-Arábia három gépet, majd ezt a rendelést újabb három géppel duplázta meg 2009. júniusában. A szaúdi légierő az elmúlt évtizedben (fél szemét Iránon tartva) nagyon komoly fejlesztéseket hajtott végre a távoli csapásmérő és a vadászbombázó képességek területén, s ehhez szüksége volt modern légiutántöltő repülőgépekre is.

Az Airbus, miután óriási küzdelemben 2011 februárjában elbukta az amerikai 179 gépes KC-X légiutántöltő-tendert a Boeing KC–46A (az új 767–2C teherszállítóra alapozott) tankergéppel szemben, a kisebb államok megrendeléseivel vigasztalódik. A Királyi Ausztrál Légierő öt gépet vásárolt, melyek a RAAF Amberley Légibázisán, a 33. repülőszázad állományában dolgoznak. Nagy-Britannia egy meglehetősen sajátos, sokat kritizált konstrukcióban civil cégen keresztül vásárolt légiutántöltő képességet. Az AirTanker konzorcium összesen 14 Voyager KC2 és KC3 változatú A330-ast rendelt meg és állít szolgálatba. A KC3-as változat a két, szárny alatti Cobham 905E hajlékony csöves üzemanyagtöltő konténer mellett egy harmadik, törzs alatti Cobham 805E FRU töltőponttal is rendelkezik. Az Egyesült Arab Emirátusok 2008 februárjában megrendelt gépe is a szaúdival megegyező, merev és hajlékony csöves utántöltési képességekkel áll hadrendbe.

A fülkében Mashhour Bin Abdallah Al Burikan ezredes, a 13. légiezred parancsnoka és Khaled Bin Abdallah Al Majed hadnagy <br>(fotó: airbus.com)

A típus még versenyben áll Indiában a Boeinggel szemben. Feltéve persze, ha az indiai kormány talál költségvetési forrásokat a jelenleg használt Il–78 Midasok mellett megvásárolni szándékozott újabb tankergépekre.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.