csik

 

 

Budapest legújabb trolivonala 2007. május 14-én indult először a 83-as trolipótlóval együtt, a szünetelő 83-as vonalat helyettesítve. A viszonylat miatt új felsővezeték épült a Kálvin téren, azonban  a  2008-as Paraméterkönyv miatt 2008. augusztus 21-e óta már csak csúcsidőben közlekedik. Először 2009. július 13-án szünetelt a forgalom, ekkor busz járt helyette (amely a Nagykörút felé került), végül augusztus utolsó napján indult be újra. De az üzem nem tartott sokáig, szeptember 21-én aluljáró-átalakítás miatt nem tudott  a Kálvin téren megfordulni, így csak október 19-én járt  újra troli a Baross utcában. A vonalon Ikarus 280-as trolik, a közkedvelt GVM-ek járnak – hasonlóan a 83-ashoz –, áprilistól viszont Solarisokkal utazhatunk, amely a terjeszkedő metróépítés miatt önjáró képességét kihasználva kikerüli a lezárásokat.



83
A 2007 óta szünetelő 83-as troliról Hubay Miklós készített felvételt az Orczy téri végállomáson

A 2005-ben és 2007-ben beszerzett alacsonypadlós trolik jelenleg a BKV legmodernebb „csápos buszai”, akkumulátorról – amelyet menet közben visszatáplálással töltenek – három kilométert is tudnak felsővezeték nélkül menni. Ezt az erényét terelések során többször alkalmazták már, így a Nagykörúton és az Andrássy úton is járt már troli. Jelenleg tizenhat Solarisa van a BKV-nak. Felmerül azonban a kérdés, hogy a 89-es helyett miért nem a 83-as indul be újra, hiszen a pótlóbusz útvonalán a Solaris is mehetne, a felsővezeték nélküli részen önjáró funkcióját kihasználva.

solaris
A Solarisok a 76-os vonalon tűntek fel. Itt a mai napig megtalálhatók, de már csak az alacsonypadlós szolgáltatás miatt. A vonalon Ikarus 280-as trolik járnak
(Óvári Péter felvétele)

A földalatti vasút építése közben rendületlenül zajlik, már az északi pajzs is elérte a Rákóczi téri állomást. Jelenleg a következő szakaszra készítik elő a fúrópajzsokat, amely a Népszínház utcai megálló lesz a Köztársaság tér közelében.