Mégsem tüntetnek a villamosépítő alvállalkozók

iho/vasút   ·   2012.03.12. 15:29
Lefújták az erre a hétre tervezett tüntetésüket a debreceni 2-es villamos pályáját építő alvállalkozók. Eredetileg három napig akartak demonstrálni, mert a fővállalkozó nem akart fizetni nekik, de visszavonták területfoglalási kérelmüket. A projekt pénzügyi vezetője azt mondta, hogy a legtöbb cégnek utaltak már – olvasható a dehir.hu-n.

Több alvállalkozó azért került nehéz helyzetbe, mert a debreceni 2-es villamos pályáját építő ATK Konzorcium nem fizetett nekik, volt, akinek ki kellett rúgnia az alkalmazottait, mert a csőd szélére sodródott. Kósa Lajos polgármester a legutóbbi közgyűlésen azt mondta: amíg a fővállalkozó ATK nem rendezi a számlákat, nem módosítják az átadási határidőt.

Később Pajna Zoltán gazdasági ügyekért felelős alpolgármester azt közölte: a pályaépítés jelentős késében van, és az önkormányzat szerint nem biztos, hogy a május végi határidőre befejezik az építkezést.

Az alvállalkozók március 12-ére, 13-ára és 14-ére Debrecen több helyszínére kértek, majd kaptak engedélyt a rendőrségtől. 35 munkagéppel és kamionnal akartak a városháza elé vonulni, valamint az épülő villamosvonal egyik szakaszára. Végül elmaradt a tüntetés, hétfő reggel a demonstráció szervezői visszavonták a területfoglalási kérelmüket a rendőrségen.

A városvezetők éppen aznap délután tárgyaltak a fővállalkozó, az ATK Konzorcium képviselőivel, mikor kiderült, hogy az alvállalkozók tüntetni akarnak. Kósa Lajos polgármester a megbeszélés végén azt mondta: március 31-ig adtak haladékot az ATK-nak, hogy kifizesse a fővállalkozókat, különben Debrecen az irányító hatósághoz fordul.

A konzorcium egyik tagja, az Arcadom Zrt. múlt csütörtöki közleménye szerint minden munkát kifizetnek, ami határidőre, az előírt minőségben és áron készült el.

Hétfői sajtótájékoztatóján a projekt pénzügyi vezetője, Kovács Margit már úgy nyilatkozott: majdnem minden alvállalkozónak fizettek, egy-két céggel még tárgyalnak. Azt nem árulta el, hogy akiknek utaltak, azoknak a teljes tartozást vagy csak annak egy részét fizették ki.

Elmondta viszont, hogy 2 milliárd 119 forint érkezett be eddig a számlájukra, nekik azonban 2 milliárd 400 millió forintot kellett volna kifizetniük az alvállalkozókkal, ennek rendezésére pénzügyi szolgáltatót kellett bevonniuk.

A debreceni 2-es villamos projekten összesen 70 alvállalkozó dolgozik. A Salétrom utcai javítócsarnokban most dolgoznak, és azt ígérik, hogy a következő napokban a pályaépítést is folytatják

Kapcsolódó hírek