Megújulhat a kőszegi vonal

iho/vasút   ·   2017.05.19. 18:45
400px_gysevkoszeg

A „Tervezési szerződés Szombathely–Kőszeg vasútvonal korszerűsítésének engedélyezési és kiviteli szintű tervdokumentációja, a megvalósításhoz szükséges dokumentumok elkészítésére, engedélyek beszerzésére” elnevezésű projekt tizenöt kilométernyi vasúti pályát, hat kitérőt, nyolc peront és húsz öt méternél kisebb nyílásméretű műtárgyat érint. A 18-as vonal hét megállójánál és a kőszegi állomáson fejlesztenék a térvilágítást, a távközlési és utastájékoztatási rendszert, valamint Kőszegen az állomási biztosítóberendezést. Az IKOP-keretből finanszírozandó program egyes magasépítmények korszerűsítését és bontását is tartalmazza.

Közbeszerzést írt ki a GYSEV a Szombathely–Kőszeg vonal korszerűsítésére. Megújulhatnak a megállók és a kőszegi állomás, villamosítással azonban nem számolnak (fotó: Károly Szabolcs)

A fejlesztés nemcsak a vasutat, hanem a közutat is érinti: országos, másodrendű főútvonalhoz csatlakozó új, autóbusz-közlekedésre szánt útpálya és kapcsolódó vízi létesítmények engedélyezési és kivitelezési terveit is magában foglalja. Ennek keretében körülbelül háromszáz méter út épülne ki vasúti területen, továbbá létrehoznának egy százméteres peront és egy P+R parkolót is, természetesen csak a vasúthatósági (NKH), NOBO, környezetvédelmi (KHV) hatásvizsgálat és engedélyek, hozzájárulások megszerzését követően.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek