Megújult a legnagyobb Setra

Ács Attila   ·   2017.07.10. 08:45
SetraS531DT_kicsi

Bár az S 431 DT-re még most se lehet azt mondani, hogy csúnya, elavult vagy sikertelen lenne, a Setránál mégis úgy érezték, hogy tizenöt év és 2300 legyártott példány után elérkezett a váltás ideje, tudnak ők ettől még jobbat csinálni. Megszületett hát az S 531 DT, ezzel teljessé vált a megújult TopClass és ComfortClass típuscsalád, immár az emeletes típus sem lóg ki a sorból.

Az előd S 431 DT tizenöt éve van gyártásban, több mint 2300 készült azóta, itthon is fut néhány

Kezdjük a külsővel, mert mindenkinek ez tűnik fel elsőre, illetve mindenkinek van róla véleménye. Nyilvánvaló volt, hogy az emeletes is a 2012-ben bemutatott 500-as széria jellegzetes stílusjegyeit örökli majd, a kérdés csupán az lehetett, hogy a formatervezők miként ültetik majd át ezeket az eltérő arányú, kétszintes karosszériára. Nos, nem lehet azt mondani, hogy a végeredmény csúnya lenne, de mi is azon a véleményen vagyunk, hogy az összkép egy kicsit kínais, a Mercedes prémiummárkájától ettől azért talán frissebb, elegánsabb formavilág is elvárható lett volna. Biztos sokaknak tetszik ez is, de mi úgy érezzük, annak idején a 400-as széria sokkal nagyobbat ütött az elődmodellhez képest, mint most az azt leváltó utód. Nem tartjuk szerencsésnek a bemutatóbuszon alkalmazott sötétlila színt se, ez így nem adja ki annyira a busz formáját, szinte egybeolvad az egész a fekete oldalüvegekkel.

Szemre valószínűleg kevesen mondanák meg, hogy 110 milliméterrel megnyúlt a busz az S 431 DT-hez képest, illetve magán a formán is csiszoltak; áramvonalasabb a kasztni, így a légellenállási tényezője 0,35 lett, ami kategórián belül jelenleg a legjobb érték. Ez az üzemeltetők nyelvére lefordítva az elődmodellhez képest akár 7–10 százalék fogyasztáscsökkenést (éves szinten több ezer liter gázolaj-megtakarítást) jelenthet. A nemes cél érdekében a tervezők még az olyan apró részletekre is odafigyeltek, minthogy a felső szint ablaktörlője alaphelyzetben függőlegesen álljon, ezzel is javítva a légellenállást.

Főleg városi buszoknál jelent problémát, de a turistajárműveknél sem elhanyagolható, hogy a fényszórók egy gyertyaláng fényerejével pislákolnak, az élményt pedig tovább fokozza a megvilágított utastér tükröződése a szélvédőn. Az S 531 DT pilótáinak valószínűleg a sötét éjszakában sem lesz gondjuk a kilátással, hiszen a típusnál szériafelszereltség lesz a ledes fényszóró, ami szinte nappali világosságot képes varázsolni az utakra, és nem mellesleg az élettartama megegyezik a busz élettartamával, nem kell benne semmit cserélgetni vagy javítgatni.

Szálljunk fel a buszra! Nem győzzük hangsúlyozni, hogy nem csak egy faceliftről van szó, a vázszerkezetet is áttervezték, így az alsó szint baloldala akár dobogó nélkül is kérhető, ami jelentősen megnöveli a busz variálhatóságát: kerekesszék vagy babakocsitároló-helyet, bisztrót vagy a megrendelő igényeinek megfelelően szinte akármit ki lehet itt alakítani. A praktikusabb elrendezésnek köszönhetően valamelyest nőtt a csomagtér mérete is, ami így 8,4 köbméter. Az üzemanyagtartály kapacitása alapvetően 540 liter, de akinek ez nem lenne elég, az egy 170 vagy akár 270 literes kiegészítő tartályt is kérhet.

S 531 DT - a képre kattintva galéria nyílik! (fotók: Daimler)

A vezetőtér a ComfortClass, illetve a TopClass műszerfalával is kérhető; előbbit a menetrend szerinti forgalomban közlekedő buszokba ajánlja a gyár – így például a pénztárgép/utastájékoztató-vezérlőegységnek is alakítottak ki rajta helyet – míg az utóbbi eleganciájával, felszereltségével már egy luxuskategóriás személyautó műszerfalával vetekszik.

Az ajtók akár távirányítóval is nyithatók, és ha a sofőr kényelembe helyezte magát a vezetőülésben, számos hasznos kis funkció segíti a munkáját vezetés közben: az ESP-t és az ASR-t már valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, szót érdemelhet viszont az opcionálisan kérhető PPC, ami műholdas segítséggel választja ki a domborzati viszonyokhoz illő optimális sebességfokozatot, illetve az Eco Driver Feedback, ami visszajelzéseivel az üzemanyag-takarékos vezetésben segíti a sofőrt.

A kameráknak és a radaroknak már nemcsak a sávelhagyáskor van szerepük, hanem akkor is jelez a rendszer, ha a busz mellett kanyarodáskor például egy biciklis teker, sőt, egy busz elé kerülő gyalogos esetén állóra is fékezi magát a jármű, de ez a funkció természetesen személyautókkal, illetve egyéb járművekkel és tárgyakkal is működik, így a ráfutásos, ütközéses balesetek nagy része elkerülhető, vagy azok súlyossága mérsékelhető.

A motor Mercedes OM 471 típusú, 12,8 literes, 510 lóerős, 2500 Newtonméteres maximális nyomatékkal; teljesíti az Euro VI-os normát. A sebességváltó automatizált, nyolcsebességes Mercedes PowerShift, a vizes retarder pedig a Voithtól származik. Az első tengely a Setra saját fejlesztése Mercedes kerékagy-felhasználásával, a hajtott tengely Mercedes gyártmány, a harmadik, kormányzott tengely pedig ZF Servocom típusú. A fordulási körátmérője 23,1 méter; méretéhez képest ez kitűnő érték.

Az S 531 DT-t a Volán-utód Közlekedési Központok járműparkjában valószínűleg nem fogjuk viszontlátni, néhány utazási irodának köszönhetően viszont remélhetőleg lesz azért pár, amely magyar rendszámot kap.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek