Megváltozik a forgalmi rend a 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán

MTI   ·   2019.07.04. 12:20

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága csütörtöki közleménye szerint hétfőtől változik a forgalmi rend a 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán burkolat- és hídfelújítási munkálatok miatt. Július 8-a és 12-e között szakaszosan félpályás lezárás lesz érvényben a Szent István Tisza-híd Debrecen felőli hídfője és a tengelysúly mérő kapu közötti 1,4 kilométeres szakaszon aszfaltozás miatt. Nappal jelzőőrök, éjszaka forgalmi lámpák irányítják majd a forgalmat. Július 13-án hat órától 14-én este nyolcig várhatóan teljes szélességében lezárják a főút felújítással érintett szakaszát, a Tószegi út és a Kertész úti csomópontok között. A Tiszán csak a városi Tisza-hídon lehet majd átkelni. A forgalmat Szolnok belterületén vezetik át, ahol szintén változik majd a közlekedés. Erre a főbb döntési pontokban rendőrségi és polgárőri jelenlét mellett terelőtáblák hívják fel a figyelmet. A hétvégi lezárás miatt Szolnokon jelentős torlódásra kell számítani, emiatt arra kérik az ott lakókat, hogy lehetőség szerint ne üljenek autóba. A tranzitforgalomnak pedig alternatív útvonalak (M3-as autópálya–M35-ös autóút–42-es főút, M5-ös autópálya–44-es főút–47-es főút–42-es főút, vagy M5-ös autópálya–M43-as autóút) használatát javasolják. A héten az Alcsi Holt-Tisza-híd környezetében a műtárgy északi oldalán lévő járda felújítása miatt a gyalogosokat és a kerékpárosokat is érinti a munkavégzés.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek