Mellékvágányon a munkácsi IC

Joó Ferenc   ·   2018.09.28. 11:15
munkacs-kesik-400

Ahogy azt sejteni lehetett, sem az augusztus elsejei, sem a szeptember ötödikei dátum nem hozott áttörést és továbbra sincs a nyakunkon a közvetlen munkácsi intercity-járatok elindítása. Tegyük hozzá, hogy ezeket a dátumokat a kárpátaljai sajtóban és állomásokon emlegették, azt is minden alkalommal hozzátéve, hogy az első vonatra már az összes jegy el is kelt. Hivatalos közleményben azonban sem a MÁV-Start Zrt., sem az Ukrán Vasutak nem írt semmilyen időpontról, igazából még arról sem, hogy lesz valaha ilyen viszonylat.

Ennek ellenére az egyeztetések, előkészítő munkálatok a háttérben zajlanak. Ahogy a projektért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) korábban tudtunkra adta, zajlanak a kétoldalú államközi és vállalati szintű egyeztetések, a járatok közlekedtetésének kezdő időpontjával, a menetrenddel és a szerelvények összeállításával kapcsolatos döntéseket még nem hozták meg.

Az ITM újabb közlése alapján az egyeztetések egyelőre még nem teljesen sikeresek. „A MÁV Zrt. álláspontja szerint jelenleg az ukrán szakaszon nem teljesül kielégítően minden műszaki feltétel a vonat közlekedéséhez.” Ez alatt persze sok mindent lehet érteni. A vágányok a munkácsi rendező pályaudvarig eddig is léteztek, tehát pálya oldalról legfeljebb az újonnan épült párszáz méternyi vonallal vagy a szigetperonnal lehet gond. De inkább valószínű, hogy a vonatfűtés vagy előfűtés, illetve az ehhez használt berendezés/mozdony kérdése nem tisztázott kellően.

Az újonnan épült normálnyomtávú peron Munkácson (fotó: Esztojka Domonkos)

Magyar mozdony már járt az ukrán normálnyomtávú vonalakon a Kárpátalja-Expressz idejében, a vonattovábbításhoz vagy vonatfűtéshez esetlegesen használni kívánt MÁV-Start 418-as sorozatú mozdony használata tehát nem valószínű, hogy gondot jelentene. Annál inkább a gép és a szerelvény esetleges éjszakai őrzése, vagy a személyzet elhelyezése. Ezek mind olyan apró nüanszok, amik kis lazasággal beleférnek a műszaki feltételek kérdéskörébe, és amin egy projekt elbukhat. A lehetséges okokról még találgathatnánk tovább, elképzelhető, hogy máshol van a titok kulcsa.

Az ITM szerint egyelőre nem kell nagy izgalmakkal várjuk sem október, sem november első napjait, mert – korábbi közlésével ellentétben – az ukrán vasúttársaság a járat beindítását már csak legkorábban az idei év végétől tervezi. Most ne feszegessük, hogy akkor a MÁV Zrt. (vagy inkább a MÁV-Start Zrt.) ragaszkodik valami műszaki vagy logisztikai jelegű probléma megoldásához, vagy az Ukrán Vasutak halogatja a dolgot. A lényeg, hogy a menetrendváltásig már biztosan nem lesz a meglévő hálókocsinál gyorsabb eljutás Budapestről Munkácsra.

Jó munkához idő kell, az év végi kapkodás pedig nem hasznos egy új szolgáltatás bevezetésének alapos előkészítése közben. Ismerve az ukrán mentalitást, könnyen elképzelhető, hogy csak a téli ünnepi kört követően kerül majd stempli az összes engedélyre. Bízunk benne, hogy addigra a MÁV-csoport részéről is elfogadható lesz a szolgáltatás műszaki hátterének minden apró részlete és március idusára, mielőtt felveri a gaz a fejét az újonnan épített peronon, valóban rövidebb idő alatt eljuthat Magyarországról intercityvel Munkácsra az, akinek erre közúton nincsen lehetősége.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek