Mélygarázs épül a Városligetben

iho/közút   ·   2018.05.10. 21:15
melygarazs_varosliget_kislid

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a föld alatt alakítanának ki parkolókat, a pontos paraméterekről azonban csak most ír a 24.hu, miután a beruházásra kiírt közbeszerzésen eredményt hirdettek. A munkát a kormányközeli West Hungária Bau Kft.(WHB) kapta, amely 6 milliárdért vállalta a létesítmény kialakítását.

A csoport különböző, részben Tiborcz Istvánhoz is köthető cégeit elég gyakran találják meg nagy összegű állami megrendelések. Ők építették az MTK új arénáját, a vizes vb kicsit túlárazottnak tűnő óriásugrótornyát és a csoport érdekeltsége az a Magyar Építő Zrt. is, amely a 190 milliárdos Puskás Stadion egyik kivitelezője. Paár Attila cégének emellett a mélygarázsokkal is van tapasztalata: ők alakíthatják ki a József Nádor téri 525 parkolóhelyes hasonló föld alatti létesítményt, és építenek egy 500 autó befogadására képes mélygarázst a Millenáris területén is. A Városligeti garázs azonban egyértelműen a legnagyobb ilyen megbízásuk lesz.

A tervek szerint itt három szinten összesen 800 parkolót alakítanak majd ki. Lesznek külön beállók motorosoknak, mozgássérülteknek, illetve az elektromos autóknak is. Emellett a talaj és az első parkolószint között kialakítanak még egy nulladik szintet, aminek csak a negyedét építik ugyan be, de itt kapnak helyet a kerékpártárolók, valamint egy öltözőblokk is. A mélygarázs teljes alapterülete közel 30 ezer négyzetméter lesz aminek nagyjából 80-90 százalékát kapják az autók.

Látványterven szép zöld lesz a Liget!

A napokban közzétett közbeszerzési dokumentumban külön hangsúlyozzák, hogy növényzet és építmény nincs a tervezési határon belül, a terep alatt műtárgyak viszont előfordulnak. Hogy pontosan hol van 9000 négyzetméternyi olyan terület a Városligetben, ahol nincsenek fák, az nem teljesen egyértelmű. Mindenesetre a közbeszerzési dokumentumban egy helyrajzi számot említenek, az ehhez tartozó telek pedig nem messze fekszik a Dvorak és az Olof Palme sétány találkozásától, a területet dús növényzet borítja.

Egyébként a tender látszólag számol tereprendezéssel. A 0. szint ugyanis épp azért nem lesz teljes egészen beépítve, mert az első autóknak szánt parkolók, és a felszín közötti részt „fák ültetésére alkalmas vastagságú” földréteggel kívánják feltölteni. Sőt, a közbeszerzés során az öt értékelési szempontból az egyik épp a fenntarthatóságra és a környezetvédelemre vonatkozott.

Tervezett parkolási mix

A WHB – a többi kritériumhoz hasonlóan – ebből a szempontból is jobb ajánlatot adott le, mint egyetlen konkurense, a nyíregyházai Aktuál Bau Kft. Utóbbi cég 360 millió forinttal drágábban vállalta volna csak a munkát, és a munkamenet szervezésében, illetve a szigetelés szempontjából is gyengébb ajánlattal szállt versenybe az értékelő-bizottság szerint, mint Paár Attila vállalata.

A nyertes csoport természetesen nem egyedül dolgozik majd a projekten, alvállalkozókat is igénybe vesz. A kivitelezésben így szerepet kap a Puskás Stadionon dolgozó Magyar Építő másik tulajdonosa, az Épkar Zrt., a budapesti Tectum Kft. és a német Bauer építőipari csoport magyar leányvállalata is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.