Melyik a szebb?

iho/vasút   ·   2012.01.10. 19:58
400

A tavalyi év végén néhány nap különbséggel a Trakció és a GYSEV is átadta legújabb reklámmozdonyát. Azóta eltelt egy jó hónap, így az újdonság befolyásoló ereje nélkül meg merjük kérdezni olvasóinktól: melyik új matricás mozdony tetszik jobban?

A MÁV-csoport második matricás mozdonyát, a 010-es 1047-est (új számán 470-est) november 25-én mutatták be a Nyugati pályaudvar királyi várójában. A hangulatos átadóünnepség fényét az aranycsapat még élő tagjai emelték. Az aranycsapatmozdonyt nagy siker és érdeklődés fogadta, a szokásos munkákon kívül Start bécsi adventi különvonatait húzta, futópróbákon működött közre, és az Indóház összevont számának címlapján is szerepel.

A GYSEV válasza december kilencedikén érkezett meg. A Sisinek emléket állító (szintén) 1047-est Gödöllőn adták át a közönségnek. Csinnadrattából itt sem volt hiány, a politikusok mellett az utolsó magyar király unokája, Habsburg György, illetve Ferenc József és Sisi hasonmásai is jelen voltak a gödöllői királyi váróban. A GYSEV Tauruszát is élénk érdeklődés követte, a vasútbarátfórumon máig téma, hogy másnap épp milyen vonatok élén várható a megjelenése.

A szavazást ezúttal az iho/vasút Facebook-oldalán bonyolítjuk le. A Szavazás albumba feltöltünk egy-egy képet a mozdonyokról, és a kapott tetszikek (lájkok) alapján hirdetjük ki az eredményt szerdán délután.

Kérjük, kattintsanak ide a szavazáshoz!

Kapcsolódó hírek