Menet közben tölt a világ első elektromos országútja

iho   ·   2018.04.18. 16:15
elektromos_utkislid

Az eRoadArlanda svéd projekt a világon elsőként teszi lehetővé a kereskedelmi és a személygépjárművek számára, hogy menet közben felvegyenek elektromosságot az útból. A közel 2 kilométeres szakasz a Stockholm közelében lévő Arlanda nemzetközi repülőtér és a Rosenberg logisztikai központ között épült a 893-as számú közút részleges átalakításával épült – írja a The Local.

A működési elv hasonlít a Scalextrix elektromos autópályákéhoz: az úton egy sínt fektettek le, amely a járműre szerelt áramfelvevő karon keresztül tölti az elektromosságot a villanymotorba, persze az útszakaszt csak azok a járművek tudják használni, melyekbe ezt a kart beépítették.

A rendszer képes beazonosítani az egyes járműveket, és kiszámítani az energiafogyasztásukat (fotó:thelocal.se)

„Az utat mágnesesen érzékelő csatlakozónak köszönhetően minden száz százalékban automatikus. A csatlakozó kar leereszkedik a pályára, majd amint elhagyjuk a pályát, automatikusan fel is emelkedik” – mondta Hans Säll, az eRoadArlanda projekt vezérigazgatója. A villamosított utat ezért speciálisan a célra kifejlesztett járművek használják eleinte, amelyek első tagja a PostNord logisztikai vállalat üzemeltetésében szállít árut a következő egy évben.

Adatokat is lehet küldeni az elektromos kábeleken keresztül, így gond nélkül beazonosítható a pályára felhajtó autó. A sín érzékeli majd, hogy a jármű jogosult-e hozzáférni az elektromos áramhoz, vagy sem, és a díj felszámítására is képes lesz. A rendszer kiszámolja a jármű pontos energiafogyasztását is, amely lehetővé teszi a villamosenergia-költségek csökkentését járművenként és felhasználónként.

A pilot projekt után az ország más közútjain, külföldön is kiépítenék az elektromosautó-töltést forradalmasító módszert. A kutatók és fejlesztők számításai szerint, ha Svédország az összesen közel 2000 kilométer hosszú e-jelölésű autópályáit elektromosítja, akkor 45×45 kilométeres négyzetekre lehet majd felosztani az országot. Ezeken belül a villanyautók töltés nélkül közlekedhetnek.

A csatlakozó kar automatikusan leereszkedik a pályára, majd elhagyva a pályát felemelkedik (fotó: thelocal.se)

Hans Säll szerint az elektromos úthálózat a közlekedés egyik alappillére lesz az elkövetkező években, ezért ez, vagy egy ehhez hasonló technológia akár 5–10 éven belül is kereskedelmi használatba kerülhet. Szerinte a már meglévő infrastruktúrát könnyen át lehet alakítani, így a módszer költséghatékony.

2016-ban volt hasonló jellegű beruházás Svédországban, akkor az E16-os autópálya egy szakasza fölé elektromos vezetékek kerültek a Siemens beruházása keretében, amelyek a Scania hibrid teherautóinak feltöltését szolgálták.

Ennek az a hátránya, hogy kizárólag nehéz tehergépjárművek áramellátását tudja biztosítani. A svéd hatóságok nemrégiben bejelentették, hogy Stockholm, Malmö, és Göteborg közötti út (az útvonalon zajlik a teherszállítás hetven százaléka) kerül elektromosításra 1365 kilométer hosszúságban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek