Menetek, tüntetések Budapesten, lezárásokkal

iho   ·   2013.02.11. 07:50

Hétfőn a belvárosban több helyszínen vonulásos demonstrációt tartanak. Az első demonstrációra érkezők a város több külsőbb pontjáról az érintett főútvonalakon rendőri kísérettel 9:00-es és 9:30-as indulással vonulnak. A XXIII., Ócsai út felől, a XXII., Nagytétényi út felől jövő demonstrálók várhatóan 13:00 óra körül a IX., Mester utcában találkoznak, innen a Károly körútra vonulnak át, itt csatlakoznak a XVI., Szabadföldi úton érkezőkkel. A rendőrség a menetek haladását a szélső sávok elzárásával, szakaszos forgalomkorlátozással biztosítja. 14 órától várhatóan 15 óráig a demonstráción részt vevők az Astoriánál, a Károly körúton gyülekeznek, majd a Károly körút - Deák Ferenc tér - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca útvonalon érkeznek a Kossuth Lajos térre. Az útvonal mentén a közutak forgalmában korlátozások lehetnek.

A másik rendezvény résztvevői 15 órától a Deák Ferenc téren gyülekeznek a Városháza melletti téren, majd kb. 16 órakor indul a vonulásos demonstráció a Deák Ferenc tér - Károly körút - Astoria - Múzeum körút - Kálvin tér - Kecskeméti utca - Egyetem tér - Királyi Pál utca - Vámház körút - Fővám tér - Szabadság tér - Szent Gellért tér - Műegyetem rakpart útvonalon. A demonstrálók a menet idején, több helyszínen, a Múzeum körúton a Nemzeti Múzeum előtt, az Egyetem téren és a Fővám tér várhatóan 10-15 percre megállnak.

A demonstrációk miatt  a közösségi közlekedésben korlátozások lehetnek, a rendőrség döntésének függvényében. A Kiskörút délutáni lezárása esetén a 9-es autóbuszok rövidített útvonalon, Kőbánya alsó vasútállomás és Kálvin tér M között közlekednek és Kőbánya felől a 83-as trolibusz vonalán fordulnak meg. Ebben az esetben a Kálvin tér M, Astoria M, Deák Ferenc tér M megállóhelyeket a busz nem érinti, illetve a Deák Ferenc tér M felé a Szentkirályi utca megállóhely is kimarad.

Délután, a közút forgalmának korlátozása esetén a 15-ös autóbuszok megosztva közlekedhetnek a Boráros tér H (Közraktár utca) és Kálvin tér M, valamint a Lehel tér M és Deák Ferenc tér M között. A Kossuth Lajos tér és az Alkotmány utca lezárása esetén a buszok a Bajcsy-Zsilinszky út felé kerülhetnek.

A Szabadság híd, a Fővám tér és a Kiskörút esetleges délutáni vagy kora esti teljes lezárásának esetén a villamosok a 19-es és 41-es vonalán, terelt útvonalon, a Batthyány tér M+H végállomásra közlekednek majd a Deák Ferenc tér M helyett.

Az Alkotmány utca esetleges kora esti teljes lezárása esetén a 70-es trolibuszok rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja, aluljáró és a Lövölde tér, a 78-as trolibuszok szintén rövidített útvonalon, a Keleti pályaudvar M és a Lövölde tér között közlekednek majd.

A fenti korlátozások életbe léptetése a demonstráción részt vevők számának, illetve a hatóságok döntéseinek függvénye, a fentiek kizárólag az utasok előzetes tájékoztatását szolgálják, hangsúlyozza a BKK közleménye, majd hozzáteszi: hétfőn a belváros forgalmában a Ferenciek terén szombaton megkezdett munkák miatt és a Keleti pályaudvarnál hétfőtől kezdődő építési ütem miatt amúgy is jelentős korlátozások lesznek.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.