Menetrend szerinti óriás: El Al Jumbo Budapesten

Márványi Péter   ·   2013.04.30. 19:00
cim

Óriásgép a küszöb fölött

Egy géppel 420 utas Ferihegyen: menetrend szerinti járaton gyaníthatóan erre még nem volt példa, csak charterekkel, különleges repülésekkel érkeztek ilyen sokan egyszerre hozzánk. Boeing 747 is már járt Ferihegyen, sőt, feltűnik hetenként többször is – teherszállító kiadásban. Most azonban nem az 1-es előtérre, hanem a 2-es terminálhoz várták a gépet, és várják is majd legalább nyolc alkalommal: az El Al izraeli légitársaság mostantól keddenként legalább ennyiszer indít 747-eseket Budapestre, de amint a budapesti igazgató, Váradi János elmondta, már folyik az előkészítése két további Jumbo-járatnak a nyári időszakban.

Finoman füstölt földetérés

Cargo-gépek ide vagy oda, az El Al 747-esének érkezésére bőven volt érdeklődő a sajtó részéről is. A szokásos karbantartások miatt ráadásul a nagy madarat a 13-as balpályára hozta (a többivel együtt persze) az irányítás. Mit mondjak, a gyakorlottabb ferihegyi látogatók és spotterek számára is látványos volt a Jumbo érkezése és nem túl sok füsttel végrehajtott érkezése. (Igen, tudjuk, hogy a gép diktálja a magasságot, de aki már volt 747-es pilótafülkéjében, emlékezhet rá, hány emeletes a kilátás onnan, vagyis hogy milyen távol s alant vannak a főfutók…)

Vízfüggönyös fordulás az előtérre

Méltóságteljes gurulás után természetesen a tűzoltók díszelgése közepette érkezett az előtérre a hatalmas gép, az ilyen ceremóniákban jártas szemnek az is feltűnt, hogy ez alkalommal a szokásosnál messzebb kellett, hogy felálljanak a vízfüggönyös köszöntőhöz a reptéri tűzoltókocsik. A gép a P&W hajtóművek nem is olyan nagy zaja mellett gurult fel a 34-es utashídhoz, és miután sikerült megszervezni egy-két rakománnyal teli pótkocsi átvontatását, immár semmi sem akadályozta, hogy a társaság a fölénk tornyosuló gépben és a hatalmas wingletes szárnyakban gyönyörködjön, no és persze vadul fotózzon és videózzon.

Megmutatkoznak a pompás méretek

Közben a hagyományos, és persze kifejezetten Jumbo-alakú torta is megérkezett: mivel az ez esetben érthető nagyon szigorú biztonsági szabályok miatt kés nem kerülhetett az előtérre, a budapesti izraeli nagykövet, Ilian Mor, a Budapest Airport vezetője, Jos Lammers és Váradi János egy a kezek összefogásával szimbolzált tortafelvágást hajtott végre a betonon.

A 34-es állóhely éke

Váradi János a rögtönzött apron-sajtóértekezleten elmondta: mint ahogy ez a nyitó Jumbó is csaknem tele volt, a 747-esekre nagyrészt már elfogytak a jegyek, néhány talán még kapható a keddi járatokra, amelyeket nem csak szervezett, hanem magánutasok is igénybe vesznek mindkét irányban. A nagykövet az iho.hu kérdésére, miszerint nem lett-e az elmúlt hetek, hónapok eseményei nyomán kissé rossz híre Izraelben Magyarországnak, a mögötte tornyosuló gépre mutatott: ez az igazi cáfolat. Szerinte a magyar főváros az izraeli turisták kedvelt célpontjainak listáján az első tíz hely egyikén szerepel, de a diplomata hangsúlyozta azt is, feladatának tartja, hogy átbillenjen az egyensúly, és egyre több és több magyar turista ismerkedjen meg a modern Izraellel.

Váradi János, Ilan Mar, Jost Lammers

Időnk volt: az óriásgépet nem lehet olyan gyorsan felkészíteni a visszaútra, mint egy keskenytörzsűt, ahogy megtudtam, konténerektől függően a fordulóidő elhúzódhat két óra húsz percre is. Újságírók egy maroknyi csoportja felmehetett a gép fedélzetére, ahol a Jumbóknál kicsit szokatlan, mint megtudtuk, az El Al flottájában sem tipikus elrendezést találtunk: a púpon kívül, amely business osztályra volt berendezve, kellemes külön képernyős ülésekkel, az egész gép economy volt, a többi gépen az orrész az alsó szinten az első osztályé.  Sajnos a pilótafülkét mi sem nézhettük meg, de így is élmény volt bejárni ennek a szép gépnek az utasterét, a rengeteg konyhával és mellékhelyiséggel (van még vécé? – kérdezte már kissé talán morózusan a sokadik után a takarítók egyike).

A turistaosztályon érzékelhető, milyen széles a gép

Az El Al budapesti igazgatója kicsit szomorkásan mondta, hogy hát lenne bőven ferihegyi résidő arra, hogy a heti nyolc járatot kibővítse a társaság, de ki tudja, majd lesz itt nagyobb forgalom, és talán épp a 747-es időszakos beállítása bizonyítja majd, hogy érdemes bővíteni ezen a desztináción is. Egyébként még egy érdekes mellékzöngéje van a történetnek: a korábban a szerző által elég sűrűn hallott szóbeszéd mindenképpen alaptalannak bizonyult, miszerint a budapesti légikikötő az elmúlt másfél év változásai nyomán már nem is tud szélestörzsű gépekkel repült járatokat fogadni.

Kellemes és szellős a púpban kialakított business class

Kapcsolódó hírek