Mentesítésnek, pótlásnak vége

iho/vasút   ·   2012.08.30. 11:30
00

A MÁV-Start Zrt. legfrissebb közleménye szerint az először augusztus 21–27. között meghirdetett, majd szeptember 2-ig meghosszabbított vágányzár az új határidőre véget ér, másodikán hajnalban elindulhatnak a vonatok.

Püspökladány állomáson vár indulásra korán reggel az 519-2-es számú gyorsvonat, InterCity kocsikkal<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(Papp Máté felvételei)

A rendkívüli vágányzár alatt Püspökladány és a Keleti pályaudvar között gyorsvonatok közlekedtek InterCity-megállásokkal, a Záhonyból Cegléd irányába tartó sebes- és személyvonatok pedig csak Kisújszállásig közlekedtek, ahonnan vonatpótló autóbusz vitte át az utasokat Fegyvernek-Örményesre, ahol megint vonatra szállhattak. A tehervonatok Püspökladány és Debrecen felől csak kerülővel, Miskolc felé, a 80-as vonalon juthattak el Budapest, illetve Dunántúl térségébe.

A Jaroslav Hašek EC szerelvénye a vágányzár ideje alatt Püspökladányban, a rendezőben éjszakázik

A mentesítés után az eredeti, szeptember 22-ig érvényes vágányzári menetrend lép majd életbe, Fegyvernek-Örményes–Kisújszállás között egyvágányú közlekedéssel. A menetrendben meghirdetett összes vonat közlekedik majd a 100-as vonalon, az InterCity vonatokra a felárakat (hely- és pótjegy) meg kell fizetni.

Kapcsolódó hírek