Egyszer nagyon régen amikor még gyerek voltam, Anyukám minden nap késő estig dolgozott. Ezért a Nagymamám adott vacsorát és Ő fektetett le aludni. A húgommal mi ezt nagyon kedveltük, ugyanis a Nagyi minden este mesét mondott a kalandjairól. A Nagyi régen légiutaskisérő volt, és nagyon sok történetet tudott mesélni arról, hogy milyen az élet a levegőben.

Amikor mondta a mesét, teljes átéléssel mesélt, de sajnos egyik mese végére sem emlékszem, mert mindig hamarabb elaludtam. Az egyik kedvencünk, amit legalább százszor elmesélt, a kékorrú repülős történet. A mese igy szólt:

Amikor légiutaskisérőként dolgoztam, egy nap beosztottak a kékorrú repülőre. Mikor beszálltam, éreztem a citrom illatát, előkészitettem mindent az utasok fogadására. Mikor beszálltak az utasok, segitettem a csomagjaikat elhelyezni, és elmondtam, hogy mit hol találnak a gépen. Ez még csak a harmadik utam volt. Az előző alkalmakkor annyira izgultam, hogy nem is tudtam a felszállásra figyelni, de ez most már másképpen alakult. Pillangók repdestek a gyomromban most is, mert azért egy kicsit ideges voltam. Leültem a helyemre, és beövezkedtem. Úgy gondoltam, hogy majd előveszek egy könyvet, és olvasok, de amikor elkezdtünk gurulni, egyszercsak már fennt is voltunk a felhők között.

Nagyon hirtelen szálltunk fel, szinte észre sem vette senki. Róma volt az úticélunk. Nagy szél volt, nagyon dobálta a repülőt, az utasok ijedt arcot vágtak. Megnyugtattam az utasokat, hogy ez máskor is elő szokott fordulni. Nem nagyon nyugodtak meg. A repülő hirtelen irányt változtatott, és innentől már nem dobálta a szél. A kapitány közölte az utasokkal, hogy a szél megszűnt, de sajnos nincs hatalma a gép felett. Már nem Róma felé repülünk, mindenki azt találgatta, hogy hol fogunk majd leszállni. Két óra múlva a kapitány közölte, hogy úgy tűnik leszállunk Zürichben, de a tipp nem jött be, ugyanis csak lejjebb ereszkedtünk.

A gép önálló életet élt. Az utasok közt nagy hangzavar tört ki. Lehet, hogy nem kellet volna elmondani helyzetünket, de a kapitány úgy vélte, így a helyes. Ételt osztottunk megint, és mi magunk is ettünk. 6 órája keringtünk Európa felett. Mindenki érthetetlenül állt az ügy előtt. Az egyik kolléganőmnek hirtelen eszébe jutott, hogy mintha hallott volna valamit a kékorrú repülő legendájáról.

Az utasok közül is jelentkezett egy idősebb úr, hogy ő is hallott már történeteket egy kékorrú repülőről, ami az utasok vágyai szerint közlekedik. Ekkor az egyik utas felkiálltott: hisz én éppen a zürichi tóra gondoltam, amikor a gép Zürich felett ereszkedett. Egy másik utas pedig utána épp arra gondolt, hogy milyen jó lenne Párizsban eltölteni egy kis időt. Kiderült, hogy a repülőt az utasok gondolatai irányitják. Ki is próbáltuk, valaki erősen koncentrált Londonra, és a gép máris Nagy-Britania felé fordult, és ereszkedni kezdett London felett. Valaki Amerikára gondolt, és a gép máris az Óceán felett repült. Nagyon gyorsan bárhol ott tudott teremni, és a kapitány elmondta, hogy a kerozin sem fogy el. Az utasok egymást túlkiabálva mondták a jobbnál jobb helyeket, elhangzott Madagaszkár, Hawaii, Kuba, Peking, Sydney és a világ legtöbb nagyvárosa.

A repülő megzavarodott és mozdulatlanul megállt az Óceán felett. A kapitány elkiálltotta magát: ELÉG!!!! Ha semmi nem hajtja tovább a gépet, perceken belül lezuhanunk. Az utasok nagyon megijedtek, néma csend lett. A gép hirtelen zuhanni kezdett. Az utasok sikítoztak. A gép az óceán felett pár centiméterrel megállt, senki nem értette. Ekkor én rájöttem, hogy a gépet az utasok együttes ereje irányitja a legjobban.

Ebben a percben a gép éles fordulatot tett, és elindult hazafelé. Ekkor már mindenki tudta, hogy mi történik, és hogy mire vágyik mindenki. Az otthonára. A repülő pár másodperc után leszállt Budapesten. Az utasok békésen szálltak ki a repülőből, mindenki örült, hogy hazaértünk...

A Nagyi édes hangja még a fülemben csengett, de a világ már elsötétült körülöttem, elaludtam, ennyi jutott mára a meséből.