Mi épülhet a vasúton 2020-ig?

iho   ·   2016.06.30. 11:15
00kicsi

Az ülésen részt vett Győri Balázs, a NIF Zrt. koordinációs főmérnöke, a várható fejlesztések megtárgyalásán kívül azt is vizsgálták, hogy a közelmúltban befejeződött felújítások mennyire bizonyultak hasznosnak a vasúti áruszállítás számára. Ezen felül az elkezdett és tervezett új projektekről számolt be részletesen a NIF Zrt. szakembere.

A hosszabb távú, különösen még a tervezés alatt álló felújítások végrehajtásában – amelyekre a 2017-es CEF-keretből kívánnak pályázni – akadályt jelenthet a britek kilépési szándéka, ez a 120-as vonal lőkösházi határátmenetének kétvágányúsítását hátráltathatja.

Kiviteli tervek vannak az 1-es fővonal Biatorbágy–Tata szakaszának teljes felújítására, Kelenföld és az országhatár között ETCS 2 telepítéssel, azonban ez nem biztos, hogy 2020 előtt megvalósulhat. Beszerzés alatt áll az engedélyezési terv a Déli Összekötő vasúti híd harmadik hídszerkezetének építésére, azonban ez csak és kizárólag a hídra vonatkozik, a Keleti pályaudvar–Kelenföld közötti harmadik vágány kialakítására nem pályáztak még.

Befejeződik azonban 2017. június 30-áig (azaz a jövő évi nyári menetrendbe éppen hogy belenyúlva) Székesfehérvár felújítása, a Szántód-Kőröshegy–Balatonszentgyörgy szakaszt tavaszi és őszi vágányzárakkal, 2018. június 30-ára újítják fel teljesen.

A 30-as vonal felújítása 2018-ra készülhet el<br>(forrás: NIF Zrt.)

Sokakat foglalkoztat a 40a vonal teljes vágányzárral végrehajtandó rekonstrukciója. Két részletben pályázott a NIF Zrt. támogatásra, a pálya és a biztosítóberendezés felújítására a közbeszerzés folyamatban van. A Kelenföld–Százhalombatta közötti munkák 2016-2019 között, tizenhárom hónapos teljes kizárással, és további részleges kizárásokkal folyhatnak majd. A pusztaszabolcsi szakaszra megvan már az engedély, a kiviteli tervek szállítása folyamatban van. Ez a második ütem 2017-2020 között valósulhat meg, magában foglalva az Érd felső–Érd összekötő vágány megépítését is – erre az első ütemben, a kerülő útvonalak miatt lenne nagy szükség. Vasútvállalati igény van a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár vonal villamosítására a vágányzár alatti kerülőút biztosítására, az engedélyezési tervek már 2009 óta készen vannak, de egyelőre a munka nem élvez prioritást. Elrendelés esetén a tervezés 2017-ben, a kivitelezés 2018-ban valósulhat meg.

Készen vannak a 80a vonal Rákos–Hatvan közötti felújításának engedélyei, kiviteli tervei, a munkák 2017-2020 között kezdődhetnek el. Az EU-támogatások feltételei miatt azonban a teljes 80-as vonal fejlesztési stratégiáját elkészítették, Vámosgyörk–Mezőkeresztes-Mezőnyárád között az állomások korszerűsítésére 2019-2020 között kerülhet sor, a teljes projekt megvalósulására azonban az elkövetkező négy évben kevés az esély. A fejlesztési stratégia tartalmazza a Mezőzombor–Sátoraljaújhely közti villamosítást, beleértve a szlovákiai határátmenetet is, nyílt vonali szakaszhatárral. Szintén kétséges – bár a tervek itt is elkészültek – Szolnok teljes felújítása 2020-ra. Jövőre viszont folytatódhat a 100-as vonali rekonstrukció a Püspökladány–Ebes szakasszal és a kabai cukorgyári rendező részleges rekonstrukciójával. 2018-2019-ben valósulhat meg az Ebes–Debrecen–Apafa szakasz átépítése, a megyeszékhely állomásának átmenő és peronos vágányaival együtt. Apafán megszúnik majd a személyforgalom, az állomást az iparvágányok kiszolgálásának megfelelően építik át. Szajol–Apafa között kiépül az ETCS 2 is. Villamosítással együtt járó felújítás várható Püspökladány–Biharkeresztes között 2018-19-ben, a CFR a nagyváradi állomást villamosítja ezen időszakban.

Püspökladánytól Debrecen és Biharkeresztes felé is indulhatnak a munkák<br>(fotó: Szabó István)

A vontatási energiaellátás fejlesztése tíz alállomási körzetben szerepel, a 2018-2020 közötti kivitelezés tervezési feladatainak beszerzése folymatban van. A MÁV közlekedésbiztonságot javító programjában hat útátjáró átépítése szerepel jelenleg, a TEN-T vonalakon kiépítendő központi forgalomirányítás várhatóan Székesfehérvár–Boba és Pusztaszabolcs–Dombóvár között valósulhat meg. E projektben a vasútvállalati igényeket is figyelembe vehetik, amik a biztosítóberendezési okokból fennálló szűk keresztmnetszetek felszámolásához is vezethetnek, nem kizárólag a TEN-T vonalakon. Kedvező minisztériumi döntést követően a Székesfehérvár–Komárom vonal kézi sorompóinak automatikussá alakítása is elkezdődhet.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek