Mi mennyi? Légiflották változóban – 2. rész

iho   ·   2015.01.30. 11:15
cim2

A listavezetők összefoglalója után következnek az érdekes részletek: mit mutat a World Airliner Census, a polgári utasszállítók és regionális gépek lajstroma? Rögtön az elején egy talán sokaknak meglepő adat: milyen jól tartja magát az Airbus első gyártmánya, az A300-as kéthajtóműves szélestörzsű. Összesen még 216 példánya repül, igaz, ezek jelentős része a FedEx és a UPS színeiben, teherszállítóként.

Az utolsó legyártott A300-as

Az utasszállítókból a legtöbb az iráni Mahan Air színeiben dolgozik, és az Iran Air is használja őket, ezek közül időnként Budapest felett is láthatunk egy-egy tankolásra leszálló, majd tovább induló példányt, csakúgy, mint az állami társaság két rövidebb törzsű, nagyobb hatótávolságú 310-esének egyikét. Ebből a változatból azonban már csak hetvenegy repül összesen a világon.

Még egy érdekes Airbus-adat: az európai gyártó valaha készült legkisebb gépéből, az A318-asból kevés készült és kevés repül még mindig, mindössze negyvenkilenc: az ugyanolyan hajtóművet használó, tehát azonos fogyasztású de kisebb befogadóképességű gépek még a mai mérsékeltebb kerozinárak mellett sem bizonyulnak gazdaságosnak, ez igaz egyébként a Boeing legkisebb gépere is, a 737-600-asból ötvennyolc maradt. Mint emlékezetes, a lízingcégnek visszaadott Malév-flottából ezek a gépek nem kellettek senkinek, úgyhogy szét is bontották őket.

Az utolsó rövitörzsű Jumbo

Komoly listát állít az Antonov: a rengeteg még repülő An-2-es nem üti meg az utasszállító regionálisok kategóriájának alsó határát, tehát nem szerepel a táblázatokban, de az An-3-as már igen: ebből a gázturbinás változatból öt a menetrend szerinti repüléseket teljesítő gép, az egyetlen kétfedelű típus az összefoglalóban.

A nálunk a légierőnél repülő An-26-asokból 153, a hasonló An-24-esekből 133 dolgozik civil szolgálatban, nagyrészt afrikai és FÁK-beli légitársaságoknál, többnyire cargo-szerepkörben. Az olykor Ferihegyen is megforduló hatalmas szállítógépből, az An124-esből húsz példány repül, és itt bukkanhatunk a cenzus egyik magányos hősére: a világ legnagyobb repülőgépe, a hathajtóműves An-225-ös Mrija egy példányban létezik, pontosabban a Kijevben lévő második félkész gép még mindig nem vált igazi repülőképes teherszállítóvá.

Az Avroktól a Lufthansa már elbúcsúzott

Egyre csökken az aktív „Jumbolinók” száma. A duci brit négyhajtóműves első BAE146-os sorozatából hetvenegy, az Avro RJ-ből százegy repül még, nem beszélve a RAF-nak átadott és teherszállítóvá alakított változatról, amelyet Magyarországgal kapcsolatban is hírbe hoztak, és persze a királyi flottában is van még két példány.

B, mint Boeing: az öreg típusok közül a háromhajtóműves 727-es őspéldányaiból, a 100-as sorozatból még mindig négy létezik: Afrikában egy és Dél-Amerikában három, a 200-asokból pedig – elnyűhetetlenek, úgy látszik – nyolcvanhárom (Európában már egy sem.) A 737-esek első sorozatából, a 100-asból már nincs aktív példány, az ugyancsak „hosszú csövű” 200-asból, amellyel valaha a Malév nyugati típuskorszaka megkezdődött, még száztizenhat aktív.

727-es mint zajcsökkentővel repülő elegáns magángép

Egyetlen első kiadású, 100-as 747-es repül még a Caspian Airlines flottájában, és egyetlen rövid törzsű, nagy hatótávolságú 747SP (Special Performance) az Iran Airnél.

Egy közkeletű félreértés korrekciója: tavaly ősszel a repülőtársadalom elbúcsúztatta a KLM utolsó MD-11-esét, mint a típus utolsó mohikánját, valójában csak az utasszállító háromhajtóműves távozott a sorból, teherszállítóból még százötven repül, a fő üzemeltető megintcsak a FedEx és a UPS.

Búcsú az utolsó utasokat szállító DC-10-estől

Egyébként, kissé előreugorva a listán, hasonló a helyzet az MD-11-es elődjével, a DC-10-essel: az utolsó utasszállító a Biman Bangladesh Airlines gépe volt, amit tavaly méltó módon búcsúztattak egy különleges Dakka–Birmingham-repüléssel, de teherszállítóként még hatvannyolc hasítja a levegőt.

A sorozat következő részében számba vesszük a menetrend szerint repülő gépek közül a legkorosabbat, és ismertetünk néhány nem túl szívderítő számot Magyarországon jól ismert és fontos szerepet játszó (szovjet) típusokról is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek