Miből lesz a bulivonat?

Kemsei Zoltán   ·   2011.08.15. 11:10
00

Az idei fesztiválra két társaság (EuroExpress és Centralbahn) szervezésében három chartervonat érkezett Hollandiából, szórakozni vágyók tömegét szállítva. A háromszor tizenöt kocsi jó része igazi obsitos, valamikor, még a hidegháború idején a NATO különböző hadseregei használták, főleg szabadságos katonák szállítására. A mai középkorúak talán még emlékeznek: idehaza is léteztek például Lenti–Nyíregyháza katonavonatok; a katonaság ilyen intézmény, igyekeznek lakóhelyüktől minél messzebb vinni a bakát honvédelmi kötelezettségeinek teljesítésére.

Leomlott a vasfüggöny, a berlini fal, a hajdani Varsói Szerződés-tagállamok közül igen sokan a NATO-hoz csatlakoztak, Európa katonai térképe villámgyorsan rendeződött át, a fölös állóeszközöket igyekeztek értékesíteni. Természetesen utazással, üdüléssel foglalkozó cégek voltak az elsők, akik lecsaptak ezekre a – csak katonai értelemben véve – kiszuperált vasúti kocsikra.

Telt ház Angyalföldön, ahol a három szerelvényt tárolták<br>(fotó: Czéh György)<br><br>A képre kattintva fotógalériánkat láthatják

Két vonatot (a „Sziget A” és a „Sziget B” jelűt) az EuroExpress gördülőállományából adtak ki. A fekvőhelyes és ülőkocsikat az Egyesült Államok hadseregének nyugat-németországi kontingense használta eredetileg. És figyelem: itt nem a hazai fapados, marhavagonos katonaszállításra kell gondolni! Nem a csapatok mozgatásában, hanem a szabadságolásra utaztatásban vettek részt ezek a szerelvények, a megfelelő komforttal. Ezen kívül Franciaországból is kaptak „leszerelt” járműveket. Az EuroExpress kölcsönkocsikat is hozott magával a Sziget B vonat szerelvényében: a későbbiekben ismertetendő Centralbahnon kívül az L&W (Laeger & Wöstenhöfer GmbH) két sötétzöld, a hatvanas években épített kocsija is befutott.

A harmadik vonat a Centralbahn (igen vegyes) gördülőállományából származik. A DB-től vásároltak meg több gyors- és expresszvonati kocsit, a Magyarországra érkezett szerelvényben például három, eredeti festésében meghagyott TEE-vagon is volt, valamint az étkezőkocsi – akárcsak nálunk jópár különcélú – a szocialista ipar, a bautzeni vagongyár terméke.

A 2011-es Sziget fesztivál különvonatai augusztus 15-én, a délutáni órákban indulnak Budapest-Nyugati pályaudvarról.

Kapcsolódó hírek