Minden föl lesz újítva Budapesten

iho   ·   2016.05.19. 21:19

Tarlós István a közlekedésfejlesztési tervekről szólva elmondta, hogy elképzeléseik között szerepel a Lánchíd és a budai Váralagút, valamint a Blaha Lujza tér felújítása, rekonstrukciója is. Tervezik továbbá a fogaskerekű vasút felújítását, illetve a vonal meghosszabbítását mindkét irányba, tehát a Széll Kálmán térig és a Normafáig.

Tarlós István közölte, az előzetes becslések szerint a Lánchíd és a Váralagút felújítása több mint 18 milliárd forintba, a Blaha Lujza tér rekonstrukciója 1,5 milliárdba, a fogaskerekű vasút fejlesztése körülbelül 23 milliárd forintba kerülne.

– A Blaha Lujza tér felújításától semmiképpen sem kívánunk eltekinteni – tette hozzá a főpolgármester, aki megjegyezte azt is, a Széll Kálmán tér felújítását úgy végezték el, hogy felkészültek a fogaskerekű vonalának meghosszabbítására. Tarlós István elmondta, a három fejlesztési elképzelés megvalósítására azért lesz lehetőség, mert kormányzati engedéllyel hitelt tudtak felvenni fejlesztési célokra az Európai Beruházási Banktól.

Kitért arra is: a 4-es metró kihasználtsága még nem megfelelő, ugyanakkor némi javulásra lehet számítani a párhuzamos felszíni közlekedés ritkítása miatt. A főpolgármester jelezte azt is: a dugódíj vagy behajtási díj bevezetése elkerülhetetlen.

– Ha 2017 végéig nem vezetjük be ezt a behajtási díjat, akkor abból baj lesz – fogalmazott Tarlós István.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.