Mindent látnak a Dunán

MTI/iho   ·   2015.08.08. 16:15
mohacs_duna0

Kalmár Ádám, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság idegenrendészeti osztályának vezetője arról beszélt az MTI-nek, eddig ezt a szakaszt nem tudták folyamatosan ellenőrizni, csak járőrözéssel biztosították a Duna határbiztonságát.

A mostani fejlesztés a többi között egy-egy, mintegy 40 méteres – nagy hatótávolságú hőkamerával, radarral és nappali kamerákkal is ellátott – tornyot jelent Mohácsnál és Kölkednél. Ezekkel folyamatosan belátják az érintett szakaszt. A tornyokat önálló biztonsági rendszerrel, térfigyelő kamerákkal és mozgásérzékelőkkel látták el a rongálások megelőzése érdekében.

Senki nem tud elbújni a vízen. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Sóki Tamás)

A nappali és a hőkamerák, valamint a radarok folyamatos, együttes működésével már nagy távolságból észlelhetővé és megfigyelhetővé válnak a Dunán közlekedő járművek és emberek. A tornyok vezérlését és az onnan érkező információk feldolgozását a mohácsi vízi határátkelőhelyen létesített vezetési ponton végzik.

Kalmár Ádám a Duna határbiztonságáról elmondta: migrációs szempontból csendes határszakasznak számít a Duna, évente nyolc–tíz illegális határátlépés történik. Ennél valamivel nagyobb számban, évente tizenöt–húsz esetben kapnak el csempészeket, akik elsősorban cigarettát próbálnak Magyarországra hozni.

– A Duna egyre inkább felértékelődött az európai biztonságot tekintve, Magyarország a Duna-stratégiában is hangsúlyos szerepet kap – emelte ki Kalmár. A mostani beruházással, új járőrhajóval, hőkamerákkal, nappali kamerákkal, felszerelésekkel és radarrendszerrel eleget tudnak tenni a schengeni határellenőrzési kódexben a határellenőrzés iránt támasztott követelményeknek. Emellett maga a határőrizet is olcsóbbá válik, a rendőröknek ugyanis nem kell folyamatosan járőrözniük, csak akkor kell gyorsan reagálniuk, ha az szükséges.

A Duna déli szakaszán a Magyarországra belépő, illetve innen kilépő hajók határellenőrzését a mohácsi vízi átkelőhely látja el, amely – az Európai Unió és a schengeni térség déli vízi kapujaként – felelős az unióba vízi úton érkező vagy onnan távozó teljes személy- és áruforgalom ellenőrzéséért.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek