MKFE: fontos a magyar fuvarozók kompenzálása

MTI   ·   2012.04.24. 15:31

A fuvarozók érdekképviseletei egyetértenek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj bevezetésével, de fontosnak tartják a magyar fuvarozók megfelelő kompenzálását versenyképességük biztosítása érdekében.

A kormány legkésőbb 2013. július 1-jével tervezi bevezetni az elektronikus útdíjfizetési rendszert (E-útdíj), amelynek bevétele 150 milliárd forint lenne a módosított konvergenciaprogram szerint, amelyet a Széll Kálmán Terv második változata tartalmaz. A rendszer indulásakor a gyorsforgalmi utakon és az országos közúthálózat külterületi főúti szakaszain kellene a megtett úttal arányos rendszerben díjat fizetni a 3,5 tonna össztömeget meghaladó járműveknek, az autóbuszok kivételével.

A fuvarozók számára nem okozott meglepetést a döntés, hiszen régóta folynak tárgyalások az e-útdíjról. A rendszer bevezetését indokolja egyrészt a jelentős tranzit forgalom - évi egymillióra becsülik az országon áthaladó külföldi kamionok számát –, továbbá az, hogy a környező országok döntő többségében már működik hasonló rendszer, például Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Lengyelországban – fejtette ki Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke.

Szavai szerint a hétfői bejelentésig csak az volt bizonytalan, hogy az egyes úthálózatokra milyen ütemezésben vezetik be a használattal arányos díjrendszert. Megjegyezte, hogy a fuvarozók jobban örültek volna a fokozatos bevezetésnek, a kormány azonban úgy döntött, hogy első körben bevonják mind a gyorsforgalmi, mind a főúthálózatot a díjbeszedésbe. Ez nagyjából nyolcezer kilométernyi utat jelent – tette hozzá.

Karmos Gábor elmondta: az MKFE számára a legfontosabb kérdés, hogy a rendszer bevezetésével párhuzamosan történnek-e olyan intézkedések, amelyek a magyar fuvarozók relatív versenyelőnyét biztosítják. Ezzel kapcsolatban folynak tárgyalások a kormányzattal, de az egyeztetések még nem zárultak le. Az érdekképviseletek letették az asztalra a javaslataikat, amelyek lényege, hogy azoknál az adónemeknél, illetékeknél szeretnének csökkentést vagy eltörlést elérni, amelyeket kizárólag a magyar fuvarozók fizetnek meg.

Elmondta azt is, hogy a számítások szerint az útdíjbevétel 55 százalékát a külföldi, 45 százalékát a belföldi fuvarozók fogják megfizetni.

A tervezett évi 150 milliárd forintos útdíjbevétel alapján Karmos Gábor úgy becsülte, hogy ez nagyjából 40 forintos kilométerdíjat fog jelenteni a klasszikus kamion kategóriában.

Példaként említette, hogy a jelenlegi időarányos díjszedési rendszerben egy külföldi kamion a 3.175 forintba kerülő egynapos matricával, 400 kilométer megtételével át tud haladni az országon.

Az MKFE elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy az elektronikus útdíj rendszer bevezetése költségnövekedést okoz majd mind a külföldi, mind a hazai fuvarozóknak. Ezeket a megnövekvő költségeket be kell majd építeni a fuvardíjakba, ami hatással lesz az inflációra, és a fogyasztók is meg fogják érezni.

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára hangsúlyozta: a szakmai szervezetek régóta szorgalmazzák és támogatják a használatarányos díjfizetés bevezetését. Ezzel kapcsolatban egyetlen feltételnek kell teljesülnie, hogy a magyar fuvarozók versenyképességét kompenzációs rendszer biztosítsa. Hozzátette, hogy ez minden országban így működik, ahol már bevezették a rendszert.
Lehetséges kompenzációként említette a gépjárműadó vagy az iparűzési adó, vagy akár a vagyonszerzési illeték korrekcióját, illetve eltörlését.

A szakember szerint az e-útdíj rendszer szükséges lépés Magyarország számára a bevétel szempontjából, de fontosnak tartja azt is, hogy a bevétel az infrastruktúra fejlesztésére fordítódjon.

Kapcsolódó hírek