Májustól kilenc új autóbusz áll az utasok rendelkezésére Nyitra megyében - írja a bumm.sk hírportál. Év végéig további húsz korszerű autóbuszt állítanak forgalomba. Az Arriva társaság 2016-ban kötelezte magát a járműpark korszerűsítésére.

A szerződés értelmében, melyet az Arriva írt alá a megyei önkormányzat képviselőivel, a közlekedési vállalatnak tíz éven belül kell korszerűsítenie az autóbuszokat. „A szerződés aláírásakor köteleztük magunkat, hogy az autóbuszok több mint fele légkondicionált lesz, 60 százalékukban lesz vezeték nélküli hálózat (wifi), valamint az elektronikus információs kijelzők is. Emellett azt is vállaltuk, hogy az autóbuszok átlagos korát 8 év alá csökkentjük” – közölte Iván László, az Arriva társaság szlovákiai vezérigazgatója. Egyben gyarapodnak majd az alacsonypadlós autóbuszok is.

Májustól hét modern autóbuszt állítottak forgalomba a Nyitra – Léva, Nyitra – Verebély (Vráble), Nyitra – Gímeskosztolány (Kostoľany pod Tribečom), Nyitra – Récsény (Rišňovce) és Nyitra – Pöstyén (Piešťany) vonalon. Az új, Iveco Crossway Line 12 típusú autóbuszok negyvenkilenc ülő- és harmincnyolc állóhellyet kínálnak.

Az érsekújvári  járműpark két új, Iveco Crossway Line 10,8 típusú autóbusszal gyarapodott. Ezekben harminchét ülő- és harminckilenc állóhely van, alacsonypadlósak, amely jelentősen megkönnyíti a babakocsival utazók, valamint az idősek és a mozgáskorlátozottak felszállását. A két új busz a Komárom – Perbete és a Komárom – Bátorkeszi szakaszon közlekedik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!