Moszkvából Berlinbe, „megállás nélkül”, vasúton

Garai Szakács László   ·   2016.11.17. 18:45
moszkva-berlin0

Egyértelmű, hogy a repülőnél gyorsabban nem lehet megtenni a Moszkva–Berlin távolságot. De december közepétől vasúton már egy nap alatt oda lehet érni Moszkvából Berlinbe és vissza. Oké, nyugatra valamivel több, mint 20 óra a „menetidő” az időzónaváltásokkal, míg visszafelé, valamivel hosszabb az út, 25 óra, azaz, ha egy időzónában maradnánk, akkor Moszkvából indulva 22 óra, Berlinből pedig 23 óra alatt érne a célállomáshoz a szerelvény.

Az RZSD-Talgók immár Berlinig száguldanak

Jegyek már kaphatók a vonatokra, az első Moszkva Kurszk pályaudvarról december 17-én indul, Berlin Ostbahnhofra 18-án fut be. A vonalon Talgók járnak majd, Moszkva után Szmolenszk, Fehéroroszországban Orsa, Minszk, Breszt, Lengyelországban Terespol, Varsó, Poznan, Rzepin, Németországban az Odera menti Frankfurt jelenti a közbülső állomásokat.

Hevenyésztett térkép a Google Maps segítségével, körülbelüli útvonallal, jelezve az állomásokat

Nyomtávot 1520-ról 1435 milliméterre az expresszvonat Bresztben vált majd, körülbelül húsz perc alatt, nem a hagyományos, eddig ismert tengelyátszerelős módon. A lenti videó 2010-es, már akkor ismert volt a technológia, amelyet most már a mindennapokban is használnak majd. A nyomtávváltó rendszert, és hozzá a vonalat tavaly építették meg, élesben, személyszállító szerelvénnyel most fogják először használni, húsz perc alatt megvan az átállás.

Húsz vagon lesz a vonatban: első- és másodosztályú egységek és lesz VIP „szekció” – ezek a lakosztályok saját zuhanyzóval, a még exkluzívabbak fürdőszobával is föl vannak szerelve. Az étkező- és bisztrókocsi „gyári difó”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek