Működik az autómegosztás a fővárosban

iho   ·   2018.03.16. 13:45
molkislid51a

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Greengo 2016-os indulása után a Mol is elindította közösségi autómegosztó rendszerét idén januárban. A közösségi megosztó lényege az, hogy a város különböző pontjain elhelyezett autók internetes foglalást követően használhatóak, majd – akárcsak a közösségi kerékpárok – visszavihetők, elhelyezhetőek az adott fogadópontokon. A rendszer egyszeri regisztrációs díjjal, és a használat során percdíjjal jár.

A Limo flottája száz elektromos és kétszáz benzines Volkswagen up!-járműből áll, a szolgáltatási területbe elsősorban a belső kerületek (így Óbuda, Angyalföld, Zugló, Újbuda) tartoznak, de 2020-ra a vállalat a szolgáltatást kiterjesztené a főváros közigazgatási határáig.

A Mol kimutatása szerint az elmúlt két hónap alatt húszezren regisztráltak a rendszerbe. A Limókat átlagosan 900-an használták naponta, ami autónként napi három bérlést jelent; ez nagyon magas aránynak mondható. A közösségi autózás egyébként Európa nagyvárosaiban már bevett közlekedési módszer, s az előrejelzések szerint akár már 2030-ra a levezetett kilométerek több mint egyharmada valamilyen „megosztásos” rendszerben történik majd.

A közösségi autózásban élenjáró európai városok szakértői szerint egyetlen megosztott autó képes öt vagy akár tíz saját gépkocsit kiváltani (fotó: mol.hu)

Michaletzky Bálint a Greengo vezetője az Indexnek elmondta, hogy a Mol hatására a greengók iránt is 50–70 százalékkal nőtt a kereslet. Ehhez módosítani kellett a rendszerüket, hogy felzárkózzanak, így már lehet online regisztrálni, illetve a használati zónát is kiterjesztik a jelenlegi 56 négyzetkilométeres területet helyett 80–90 négyzetkilométerre.

A város határán túl egyelőre egyik közösségi autómegosztó sem kíván terjeszkedni, kifejezetten a belvárosra koncentrálnak. Az ingázók ugyanis reggel a főváros felé, este pedig az agglomerációk irányába használnák az autókat, így nem érné meg az üzemeltetésük. Egy közösségi autónak 3-4 bérlést kell naponta lebonyolítania ahhoz, hogy ne legyen kihasználatlan.

Mindkét cég várja az autóipar további fejlesztését, mert az önvezető autók elterjedése nagy ugrást hoz majd a carsharing-rendszerekben is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek