Múltidéző, 2. rész: újra Szegeden

Dénes Balázs   ·   2013.12.11. 19:20
00

Ott hagytuk abba, hogy 2007 elején felmondtam Szegeden, és a BKV-nál folytattam a munkámat az Akácfa utcai központban. Amellett, hogy nehezen hagytam el szülővárosomat, kihívásnak is tekintettem a fővárost. A Pongrácz-garázsban besegítői szerződéssel trolizhattam néhány évig, megismerve a pesti troliüzemet, garázst, kollégákat és járműveket. Rendkívül furcsa volt az első időszak: nincsenek gyorsváltók, de szinte csak Ikaruson dolgoztam, elsősorban GVM-en. De amennyire tartottam a dologtól, annyira gyorsan belejöttem, hiszen itt sincsen más, mint jármű, utasok, madzag.

A kollégák néhány kivételtől eltekintve kedvesen fogadtak, sőt, egyfajta hír járhatta körbe a pesti tartózkodóhelyiségeket, mert a hírem, miszerint „egy szegedi srác jön közénk” megelőzött engem. Amennyire zavart a nyugodt szegedi élet után a pesti zűrzavar, annyira esett jól a budapesti trolis kollégák segítőkészsége, a mai napig nagy szeretettel gondolok rájuk, többükkel most is jó barátságot ápolok. Mindenesetre furcsa volt a lehúzókötél, amit Szegeden akkoriban tabuként kezeltek és nem használtak, furcsa volt, hogy 2-3 pakolással lehetett csak a garázsba beállni, és nem tudtam megszokni azt, hogy a pesti utasok máshogy viselkedtek a szegediekhez képest.

Különleges járművel a 75-ös vonalon<br/>(a szerző fotói)

Valahogy Szegeden nagyobb tiszteletet kaptunk az utasoktól, volt kontaktus, kommunikáció köztünk, míg a BKV járműveire felszállók általában keresztülnéztek rajtunk. Rövidesen azért sikerült nekem is akklimatizálódni, de nem szerettem ezt a helyzetet sohasem. Míg Szegeden volt elsőajtós felszállítás, addig pont ez számított a fővárosban tabunak, így a felszálló utasok egy része még a legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető ápoltnak. Szegeden az ilyen utasokat nem engedtük fel, de Pesten más volt a szituáció, inkább a közöny volt a jellemző. De bármennyire problémás környék volt a Garay utca és környéke, a kedvenc vonalam az egykori 79-es volt. Volt azon minden: belvárosi szűk utcák lepusztult környékkel, széles utak ligettel. És volt ott egy olyan csapat, akiket nagyon kedveltem, jó fejek, segítőkészek, vagányak voltak, no, nem mintha más vonalcsoporton nem ilyen kollégákkal találkozhattam. De valahogy a Garay utcai csapat a szívem csücskévé vált.

Bár az Akácfa utcai munkám alig egy év elteltével befejeződött, és Szegedre kerülhettem vissza, a BKV-s besegítői trolivezetői állásomat még egy-két évig fenntartottam. Ez volt az az időszak, amikor Szegeden és a BKV-nál is egyidőben voltam másodállású trolibuszvezető, és ez volt az az időszak, amikor évente egy-két alkalommal trolibuszos találkozókat szerveztünk Budapesten, Szegeden és Debrecenben is, építve a kapcsolatokat. Az azt követő néhány évben azonban sok minden megváltozott: a debreceni troliközlekedés egyre kisebb súlyú lett (szerencsére ez a tendencia megfordulni látszik napjainkban), majdnem el is sorvadt, míg a szegedi trolihálózat bővült.

A 8-as vonal leendő hosszabbításának csonkavezetékén, az egyik friss Citaro-trolival

Beindult a 8-as trolibusz a meghosszabbított útvonalon a Klinikákig, a Tisza Lajos körúton a közös tömegközlekedési sávon, a villamossal közös pályán haladva. Megjelentek az első idomkeresztezések is, amelyek lehetővé teszik a trolibusz- és villamos felsővezeték keresztezését olyan módon, hogy ne kelljen egyik vezetékszálat sem szigetelni. Itt szeretném megjegyezni, hogy ez nem a 2000-es évek találmánya, hiszen már 1933-ban is alkalmazták ezt a megoldást az óbudai vonalon. Ahogy a szegedi trolibuszok útvonala bővült, úgy jelentek meg az újabb járművek is a napfény városában: egyre több Mercedes Citaro és Skoda 21Tr típusú alacsony padlós trolit állított az SZKT forgalomba, de az igazi újdonságot a Skoda 22Tr típusú ötajtós csuklós trolibusz, majd az SZKT-ARC csuklós jármű jelentette.

Amikor 2008-ban a főváros a trolibusz közlekedésének 75. évfordulóját ünnepelte, az egyik szegedi Mercedes Citaro trolibusz látogatást tett Budapesten: ezt a trolit a Rába vontató segítségével, a régi 5-ös úton vittük Pestre, de a troligarázs helyett az Örs vezér terén kapcsoltuk le a vontatóról. Onnan saját lábon vezethettem be a Pongrácz-telepre, és 24 óra múlva már a fővárosi utasforgalomban vehetett részt. Egy ismeretlen típusú és színű járműre szállhattak fel az utasok a Podmaniczky utcában, a Keletinél és a Jászai Mari téren. Azokat az arcokat sose felejtem el: sem az utasokét, sem a budapesti kollégákét. Néhányukat gyakoroltattam is a Mercedesre, de voltak, akik úgymond „csereüdültetés” során néhány szegedi önálló szolgálatot is teljesíthettek, így nekik nem kellett már típusvizsgát tenniük a szegedi vendégjárműre.

A 801-es pályaszámú csodaskoda a telephelyen, indulásra készen

A következő nagyszabású trolibuszos esemény egy évvel később, 2009-ben volt, méghozzá Szegeden. Városom troliközlekedésének 30. évfordulójára konferenciát szerveztünk. Vendégjárműként Szegedre érkezett a két budapesti nosztalgia trolibusz, az 573 pályaszámú ZIU-5D, valamint a 600-as pályaszámú Ikarus 260T. Debrecen egy önjáró GST-vel és az egyedi MAZ trolibuszukkal képviseltette magát, és vett részt a felvonuláson, ahol mindenki megcsodálhatta a színes trolibusz-karavánt. Hatalmas élmény volt ezeket a budapesti matuzsálemeket Szegeden vezetni, de a legbüszkébb a szegedi, akkor még egyedüli „nosztalgia-”, vagy inkább retró-troliként számon tartott 505-ös pályaszámú csuklós Ikarus trolinkra voltam.

Valahogy ez a trolibusz nagyon a szívemhez nőtt: még zöld-fehér szegedi egyenruhájában szolgált ez a kocsi, amikor néhány szolgálatom során ezzel dolgozhattam. Mindenki fújolt erre, mert munkásabb volt vezetni, mint a Skodákat, de valamilyen perverzió folytán kitapasztaltam a durvának tartott hajtásrendszert, és mint egy kezesbárány, úgy volt vezethető ez a jószág. Sajnos 2007 végén félreállították, és a sorsa is igencsak kérdéses volt, amikor 1-2 év elteltével a részleges felújítása mellett döntött az akkori menedzsment.

Ő az én kedvesem...

Sikerült kihozni azt is ebből, hogy mivel ez az utolsó ZIU-hajtású Ikarus troli Szegeden, az eredeti piros fényezéssel kerülhessen újból forgalomba. Ekkor már minden trolink zöld-fehérben futott, az utolsó piros troli ez előtt 4-5 évvel futotta utolsó köreit Szegeden. Az első, felújítás utáni próbajáratos napon öröm volt nézni az emberek arcát, ahogy megfordulnak a piros, ’90-es éveket idéző jármű után. Bár a felújítás nem volt teljes körű, hamar megszerették kicsik és nagyok ezt a kocsit, ami vasárnaponként előbb a 9-es, majd manapság az 5-ös vonalon fut a nyári időszakban.

Ekkor az utolsó, még meglévő ZIU-9-esünk, a 9-153 pályaszámú utolsó mohikán még csak a felújítási tervekben szerepelt, így néhány évig csak az 505-ös tündökölhetett a szegedi nosztalgia trolibusz szerepében. Ki merem mondani így utólag, sok energiámba került, hogy ez a trolibusz megmeneküljön, és így, a mai köntösében lehessen. Az akkori igazgató csak úgy könyvelte el az 505-öst, hogy „az a Balázs trolija”. És próbáltam meg is felelni ennek a „címnek”: ha nem is közvetlenül, szó szerint, de lett egy trolim!



A barátaim tudják, mennyire kötődöm ehhez a vashoz, és nekem is jól esett, hogy a kollégáimat – akik nálam ifjabbak a trolis szakmában – oktathattam az Ikarus 280T típusra, mert érdekelte, érdekli őket az „öccá’ötös”. Szerintem Szeged egyik legjobb trolibusza, nekem pedig A Trolibusz. Nagy A-val és nagy T-vel.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek