Nagysebességű vasút vagy nagysebességű internet
A nagysebességű internet mára a mindennapok részévé vált, a fejlett társadalmakban szinte elképzelni se tudjuk, milyen lenne az élet nélküle. Gyors internet a hírek követéséhez, a munkahelyi kapcsolattartáshoz, az adatok továbbításához, a virtuális konferenciákhoz, és egyre inkább az otthoni munkavégzéshez is.
Ugyanakkor Európa-szerte alkalmazottak milliói járnak munkába reggelente vonattal, elővárosokból, városszéli lakótelepekről, az ipari és gazdasági központokat övező kisebb településekről. Fontos, hogy a munkavállaló másfél óra alatt ér be a munkahelyére, vagy húsz perc alatt? Természetesen fontos, hiszen a napi ingázás roppant fárasztó lehet egy zsúfolt, lassan döcögő szerelvényen, míg akár pihentető is lehet egy tágas, légkondicionált, gyorsan és könnyedén haladó vonaton. A pihent munkaerő pedig nagyobb termelékenységet, hatékonyságot, ezáltal nagyobb profitot jelent.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az elmúlt években felértékelődött az emberi kapcsolatok szerepe az üzleti életben: kötetlen megbeszélések, üzleti célú, félig-meddig informális látogatások, csapatépítések próbálnak nagyobb hangsúlyt helyezni az emberre az akta helyett. Ezeknek lebonyolításához pedig utazni kell, nem is keveset.
A kérdés aktualitását a brit helyzet adja: a 32 milliárd fontos (mintegy 9700 milliárd forint) nagysebességű vasúti beruházás körül jó ideje komoly viták zajlanak, és a BBC-n felvetődött, hogy a pénzt az ország nagysebességű adatátviteli hálózatának fejlesztésére is lehetne fordítani. A számítások szerint a HS2 2043-ig 7,3 milliárd font hasznot hajtana a gazdaságnak, és ez csak a London és Birmingham közötti szakasz.
De miért is ne lehetne ötvözni a kettőt? Már hazánkban sem ismeretlen az ingyenes internet-hozzáférés a vonatokon, és, hogy a brit példánál maradjunk, egy London–Edinburgh viszonylat legjobb esetben is két-három órás menetideje alatt kényelmesen elő lehet készíteni a találkozóra szükséges prezentációt, elvégezni a végső simításokat, közben ellenőrizni a postafiókot, hogy érkezett-e felhasználható friss információ – miközben két-háromszáz kilométert tesz meg velünk óránként a vonat.
A jövő talán valóban a kettő ötvözésében van, ha el akarunk rugaszkodni egy kicsit napjaink valóságától, egy Párizs–Isztambul nagysebességű járat „business class” részlegén, nevéhez hűen, akár szeparált tárgyalóknak is lehetne létjogosultsága.
A virtuális tér egyszerre nyitja szélesre és zárja szorosra körülöttünk a világot: odaszögez egy ötven centis ablak elé, amelyen a Föld másik végébe láthatunk. A vonatablak nem csak nagyobb, valóságosabb is.
A végére maradt még egy téma, ami még leginkább a jövő zenéje: a nagysebességű vasúti teherszállítás. Erre is vannak elképzelések, és a fejlődés ezen irányának gazdasági haszna vitathatatlan: gyorsabb szállítással nagyobb esély van a just-in-time logisztika megvalósítására, ezáltal a hatékonyság növelésére és a raktározási költségek csökkentésére. Ugyanakkor ez az a terület, amelynek esetében az új aranykor eljövetelére a legmerészebb becslések szerint is legalább húsz évet kell várni.
