Nancsing: a Naprepülő egy nehéz éjszakája

iho   ·   2015.04.22. 11:15
cim

A földkörüli repülés eddigi leghosszabb szakaszát teljesítette a fosszilis energia nélkül, csak a Nap erejével meghajtott négymotoros kísérleti gép, a Solar Impulse 2: a Csongking–Nancsing távot 17 óra 22 perc alatt teljesítette a Naprepülő, illetve pilótafülkéjében Bertrand Piccard, a vállalkozás egyik vezetője, egyben a pilóták egyike. Egyébként jellemző az elmúlt hetek bonyodalmaira, hogy Piccard azért repülte ezt a szakaszt, mert „váltótársa”, Andre Borschberg beteg lett, és kezelésre hazautazott Svájcba.

A leszállás helyi idő szerint éjjel fél tizenkettő előtt néhány perccel történt, vagyis bőven volt megint alkalom arra, hogy a Naprepülő megmutassa, mire képes, mennyi energiát tud eltárolni abból, amit napközben a szárnyakon és a törzsön lévő napelemekkel össze tud gyűjteni. Nos, az adatok szerint a hosszú órákig tartó nap nélküli repülés az akkumulátorok tartalékainak kevesebb mint felét vette igénybe, vagyis a gép valóban repülhetett volna napkeltéig, amíg a napelemektől ismét közvetlenül kaphat a gép energiát. A történetnek természetesen majd akkor lesz különösen nagy jelentősége, amikor közel s távol sehol sem lesz leszállóhelye: az óceánok felett.

A hosszú út közepette egyébként Piccard 14 ezer láb magasságba emelte a gépet, annak érdekében, hogy a végtelenül törékeny szerkezetre nézve oly veszélyes turbulenciákat elkerülje. A kínai nagyváros repülőterének körzetébe 6000 láb körüli magasságon érkezett, a leszállási engedélyt másfél órányi körözés után kapta meg a pilóta, de ezután a nemzetközi légikikötőt bezárták, hogy a Solar Impulse 2 biztonságosan landolhasson, a pilóta maga dönthetett arról, melyik pályán akar landolni. A földet érés gyönyörűen sikerült, egyébként a megközelítés során már a földről is látni lehetett, hogy – nyilván az akkumulátorok kímélése érdekében – a külső elektromotorok már nem dolgoztak, a légcsavarjaik nem forogtak.

A repülést egyébként háromheti várakozás előzte meg, pedig Csongking elméletileg csak egy „pit-stop” lett volna, vagyis kevés program lett tervezve és csak a gép felkészítésére, a pilóták cseréjére hagytak volna egy-két napot, ahogy ezt néhány korábbi leszálláskor is tették. A várakozás oka az időjárás volt, és ez persze egyfajta figyelmeztetés az út további szakaszaira nézve, hiszen Nancsing után következik az első óceáni szakasz innen Hawaii-ra, ami akár öt-hat napnyi repülést jelent egyfolytában.

Ezt pedig csak akkor kísérelheti meg a gép és pilótája, ha az időjárás a kísérletnek tökéletesen megfelel. A 72 méteres fesztávolságú, de mindössze két tonna súlyú Naprepülő nem alkalmas arra, hogy a természet erejével dacoljon: a megálló Nancsingban tíz napra tervezett, de hogy valójában mikor lesz a felszállás Hawaii felé, azt minden bizonnyal a meteorológusok döntik majd el.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek