Négy repülőgép, egy támadás

iho/repülés   ·   2011.09.11. 09:16
nyito

Az American Airlines és a United Airlines 2-2 járatát térítette el a 19 terrorista, majd a négy gépből hárommal sikeres támadást hajtottak végre a Wolrd Trade Center ikertornyai, illetve a Pentagon ellen.

Az American Airlines 11-es járata a bostoni Logan repülőtérről szállt fel, eredeti célja Los Angeles volt. Az N334AA lajstromjelű, alig 4 esztendős Boeing 767-223ER típusú repülőgépen az öt gépeltérítővel együtt 81 utas és 11 főnyi személyzet utazott. A repülőgépet nem sokkal, alig 15 perccel a 07.59-kor történt felszállás után kerítette hatalmába a Mohamed Atta vezette támadó csapat. John Ogonowski kapitány és Thomas McGuinness első tiszt semlegesítése után a gép már nem válaszolt többé a bostoni légiirányítók rádióadásaira, akik a gépet a 26 ezer lábas repülési magasságról 35 ezer lábra emelték volna. A gép csak 29 ezer lábra emelkedett, majd eltért a leadott repülési tervtől és a légifolyosótól. Egyértelművé vált, hogy a járattal gond van.

American Airlines 11

Ahhoz, hogy a gépeltérítésről megbizonyosodjanak, kellett egy hiba is: Atta az utasokhoz szóló két bejelentését tévedésből nem a fedélzeti hangrendszerbe, hanem a rádióba mondta el, így a legutolsó, még a normál repülés során velük kapcsolatban álló légiirányítók hallhatták őt. A fedélzetről pedig két utasnak sikerült kapcsolatba lépnie a légitársasággal, így a krízis számukra is ismertté vált. A légiirányítás felhívta az Észak-Amerikai Légvédelmi Parancsnokságot, amely az Otis Légitámaszpontról riasztotta a készültségi F-15 Eagle vadászgéppárt. A gépek 08.46-kor kapták meg a parancsot az indulásra, s a géppár 08.53-kor már a levegőben is volt. Az American Airlines 11-es járata már nem: Atta 08.46-kor az északi toronynak ütközött nagy, 750 km/órás sebességgel. A 93. és a 99. emelet között a toronyba csapódó gép üzemanyag-tartályaiban csaknem 38 ezer liter kerozin volt még, mely óriási pusztítást vitt végbe. A keletkezett tűz miatt a felhőkarcoló már nem megfelelő tűzvédelmű vázszerkezete izzani kezdett és meggyengült, s a torony 10.28-kor összeomlott.

United Airlines 75

A United Airlines 175-ös járata szintén a Boston-Los Angeles útvonalat repülte volna. Az 1983-ban épített, N612UA lajstromjelet viselő Boeing 767-222-est a polgári pilótavizsgával rendelkező Marwan al-Shehhi vezetése alatt álló, szintén 5-fős  csapat kerítette hatalmába. A gépen 9-fős személyzet és 56 utas volt. A repülőgép 08.14-kor szállt fel Victor Saracini kapitány és Michael Horrocks első tiszt vezetésével. A gép 08.33-ra elérte a tervezett, 31 ezer láb utazási magasságot. Megkezdték az utasok megszokott kiszolgálását. A gépet 08.36-kor kérdezte meg a bostoni légiirányítás: látják az American 11-es járatát? A válasz igen volt, s az irányítók a 29 ezer lábon repülő másik gép elkerülése miatt fordulóra utasították a United járatát. Ezután a kapitány jelezte: valaki megkaparintotta a fedélzeti hangrendszer mikrofonját, és az utasokat a helyükön maradásra utasította. Ez volt az utolsó rádióadása. A gép fedélzetéről több utas sikeres telefonhívással tájékoztatta a hozzátartozókat és a United Airlinest.

A további eseménysorozat már ismerős: a gépeltérítők az utólagos rekonstrukciók szerint 08.42 és 08.46 között hatalmukba kerítették a 767-est. A gép 08.47-kor már kezdett eltérni a repülési tervétől, s a fedélzeti jeladót is kétszer átprogramozták a terroristák. Ezt az American 11-es járatával elfoglalt légiirányítók 08.51-ig észre sem vették. A két megölt pilóta helyett al-Shehhi vezette a gépet; majdnem beleütközött a Delta 2315-ös járatába, alig 100 méterrel kerülték el egymást. 08.55-re már mindenki számára világossá vált: ezt a gépet is eltérítették. A gép és utasainak életéből ekkor már csak percek voltak hátra. A 767-es 08.58-kor New Jersey felett megkezdte a süllyedést 28500 lábról. Azaz inkább zuhant, 5 perc alatt 24 ezer lábat (7 km), a New York közepén álló ikertornyokig. A repülőgép éles balfordulóban, óránként ezer kilométeres sebességgel, 09.03-kor csapódott be a déli torony 77. és 85. emelete közé. A 38 ezer liter kerozin itt is bombaként robbant. A keletkezett tűzben ez az épület „adta meg magát” hamarabb: a torony 09.59-kor omlott össze.

American Airlines 77

A Pentagon ellen az American Airlines 77-es járata indult támadásra. Ezt persze a washingtoni Dulles repülőtérről 08.10-kor felszálló, N644AA lajstromjelű Boeing 757-223 58 utasa és 6-főnyi személyzete, köztük Charles Burlingame kapitány és David Charlebois első tiszt nem sejthette. A gép az eredeti tervek szerint Los Angelesbe tartott. A gépeltérítőket egy kiképzett pilóta, Hani Hanjour vezette, aki 1999. áprilisában tette le a kereskedelmipilóta-jogosításhoz szükséges vizsgákat az Egyesült Államokban. A repülőgép 08.20-kor szállt fel Washingtonból. A repülési tervben megjelölt útvonalról 08.54-kor tért le, s visszafordulva délnek tartott. A későbbi vizsgálat adatai szerint a repülőgépet robotpilóta irányította, melyet Hanjour állított át Washingtonra. 08.56-kor ismertté vált: a gépet eltérítették. Az American Airlines vezérigazgató-helyettese ekkor már a légitársaság minden gépére repülési tilalmat rendelt el az Egyesült Államok területén. Ez a 77-es járaton természetesen már nem segíthetett. Hanjour kikapcsolta a gép jeladóját, így az a polgári radarok számára nehezen észlelhetővé vált. Az indianapolisi légiirányítás a hiányos radarlefedettségű terület felett repülő gépről azt feltételezte, hogy 09.09-kor lezuhant. Ma már tudjuk, hogy nem így történt. A gép repülésének utolsó perceiben megjelent a washingtoni Dulles légiirányítóinak radarképernyőjén. A 77-es járat persze nem válaszolt a rádióadásokra. A néma gép a hátsó részbe terelt utasokkal és a személyzet addig még életben maradt tagjaival együtt 980 kilométeres sebességgel a Pentagon nyugati oldalának első emeletébe csapódott 09.37-kor. Az óriási mozgási energia a Pentagon épületgyűrűiből hármat „vitt át”, a legkülső gyűrű egy része összeomlott.

American Airlines 77

A United Airlines 93-as járatát eltérítő, Ziad Jarrah vezette csapat támadása kudarcot vallott. Az N591UA lajstromjelű Boeing 757-222-es a Newark Nemzetközi Repülőtérről indult San Franciscóba, fedélzetén 37 utassal (köztük a 4 gépeltérítővel) és 7-főnyi személyzettel. A repülőgépet 08.01-kor tolták el az A17-es kaputól, de a nagy forgalom miatt csak 08.42-kor szállt fel Jason Dahl kapitány és ifj. LeRoy Homer elsőtiszt vezetésével. A gép 09.02-kor érte el a 35 ezer láb utazómagasságot. A három előző eltérítés miatt ekkor már a fedélzeti szöveges üzenőrendszeren (ACARS) keresztül megkezdték a gépek figyelmeztetését. A 93-as járatra Homer aggódó felesége és a United is küldött üzenetet. Az utolsó rádióadás 09.27-kor érkezett a 757-esről a légiirányításhoz.

09.28-kor, 46 perccel a felszállás után megkezdődött a támadás. Ekkor már az American 11-es és a United 75-ös járata becsapódott, így a fedélzetről a GTE fedélzeti telefonrendszeren keresztül telefonáló utasok tudták: rájuk is hasonló sors vár. A légiirányítók is tudatában voltak a veszélynek: a gép elfogására egy fegyverzet nélküli F-16 Falcon-géppár indult el a Washingtoni Légi Nemzeti Gárda 121. Vadászrepülő Századától. A repülőgépek nem érték el a 93-as járatot, utasai már hamarabb döntöttek az ellenállásról. 09.57-kor az utasok egy része, miután megszavazták, hogy a biztos halál helyett a gépeltérítők legyűrését kísérlik meg, megkezdte a pilótafülke ostromát. A harc közben a gépeltérítők durva manőverekkel igyekeztek megnehezíteni a támadók dolgát. A gép végül 10.03-kor zuhant le a Pennsylvania állambeli Stonycreek melletti üres mezőre.

United Airlines 93

A támadásokban sok volt a közös jellemző. A gépek mindegyikére háborítatlanul szállhattak fel a terroristák, kézipoggyászukban késekkel, konzervnyitókkal, szerszámokkal. A légiirányítás dolgát nehezítette, hogy a United Airlines 175-ös járata kivételével a polgári radarrendszerek sugaraira válaszoló fedélzeti jeladót kikapcsolták, így a gépek követése igen nehézzé vált. Itt jelentkezik a katonai légtérfelderítés fontossága is: ők nem csak a transzponder jeleit, hanem a géptestről visszaverődő radarsugarakat is érzékelik, s persze kapcsolatban állnak a polgári légiirányítás rendszerével is.

Ilyen öngyilkos merényletre nem volt felkészülve egyetlen ország, így az USA sem. Nem hozott előzetes döntést eltérített gépek megsemmisítésére senki sem, hiszen ilyen akcióra nem volt példa, így protokoll, eljárás, szabályzat sem. Ne felejtsük el: polgári gépekről, civil utasokról volt szó, nem  támadó, felfegyverzett katonai repülőgépekről.
A tapasztalatok után minden ország, így Magyarország is kidolgozta a megfelelő szabályzatokat, melyeket már hasonló esetben alkalmazni lehet.

Szeptember 11-ét számos összeesküvés-elmélet kíséri, ezek között az egyik leggyakrabban emlegetett, hogy a támadók nem lettek volna képesek elvezetni a gépeket. Mint látható, nem egyszerű utasokról, hanem képzett, akár kereskedelmipilóta-engedéllyel is rendelkező terroristákról volt szó: a United Airlines 175-ös járata így is kis híján elvétette a WTC-t.

10 éve megtörtént az elképzelhetetlen, de szerencsére azóta több kísérlet ellenére sem sikerült megismételni a repülőgépek elleni támadásokat. De ez már nem repülési, hanem hírszerzési, elhárítási és bűnüldözési kérdés.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.