Felújítják a közép-dalmáciai Tengerfehérvár múzeumát, ahol a város történelmi emlékein túl egy Gnalicnál 1583-ban elsüllyedt kereskedelmi hajó gazdag régészeti leleteit is bemutatják. A hajó ismeretlen okokból süllyedt el. Drazenko Samardzic, a múzeum igazgatója a Vecernji List című horvát lapnak elmondta, hogy az érdeklődők megtekinthetik majd a hajó belsejét, bepillanthatnak a feltárás és kutatás folyamatába, megnézhetik a tárgyakat, amelyek évszázadokon át a tenger mélyén voltak.

Az ágyúkkal felszerelt, csaknem 30 méter hosszú hajót 1583-ban gazdag rakománnyal süllyedt el

A hajóroncsot nem most fedezték fel. A hatvanas években bukkantak rá a kutatók Tengerfehérvártól délre, a Gnalic sziklás sziget mellett, 25–30 méter mélyen a víz alatt. Ám mire a búvárrégészek feltárták volna, rablók részben már kifosztották a lelőhelyet. 2012-ben újrakezdték a régészeti feltárásokat, amelyek azóta is tartanak. Az ágyúkkal felszerelt, csaknem 30 méter hosszú hajó gazdag rakománnyal süllyedt el: gyertyatartók, textilek, üvegedények, ablaküvegek és tükrök, valamint csapok, borotvák és szemüvegek kerültek elő. Nagyon sok kerámiatárgyat is rejtett a víz. A legérdekesebb felfedezés az igazgató szerint egy mangál kályha, amelyen kalligrafikus felirat látható török nyelven.

Félkész termékeket és nyersanyagot is szállítottak hordókban és ládákban tárolva, úgy mint sárgarezet, drótot, fehér ólmot és cinóber festéket. A muzeológus úgy véli, a hajó Velencéből Isztambulba tartott és egész Európa területéről szállított rakományt. A kiállítás anyagát több mint húszezer tárgy képezi majd, így bátran mondható, hogy ez az eddigi legnagyobb felfedezés az Adriai-tengeren.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!