Kiképzőrepülés során Észak-Dakota fölött a koros stratégiai bombázok egyikének személyzete soron kívül és elsőbbségi leszállást kért a Minot légibázison, mert elvesztette egy, más feltételezések szerint két hajtóművét. Mivel a gépnek összesen nyolc Pratt & Whitney TF33-as hajtóműve van, az ötfős személyzet szerencsésen visszahozta a gépet, a leszállás esemény és probléma nélkül megtörtént, a gép egyébként nem hordott fegyverzetet.

A legkésőbb készült példányok is 55 évesek

A hajtóművet a bázison működő helikopteres alakulat gépei találták meg, szerencsére lakatlan területen, a bázistól észak-keletre negyvenhat kilométerre. A történet persze nyilván nem volt annyira egyszerű, ahogy ezt a hírek kezelik, hiszen gyorsan le kellett kapcsolni az illető hajtómű vagy hajtóművek üzemanyag-ellátó rendszerét, és persze a gép stabilitását is biztosítani kellett, az oldalkormány megfelelő beállításával, különösen, ha az elveszett hajtómű vagy hajtóművek valamelyik külső pilonon voltak.

A The Aviationist portál szerint ugyanis kérdéses, hogy valóban egy vagy két hajtómű elvesztése történt, minthogy ezek kettesével vannak felfüggesztve a négy szárnyalatti pilonra, vagyis ha maga a pilon fáradt el és hullott alá, akkor mindkét hajtóművet magával kellett, hogy vigye. Egyébként máskor is történt, hogy nagyméretű amerikai katonai gépek elvesztettek ezt-azt, tavaly például egy KC-10-es háromhajtóműves tankernek esett le a töltőcsöve, szerencsére ugyancsak beépítetlen területre, egy szénamezőre.

Párban a szárny alatt a most használatos TF-33-asok: egy esett le vagy mindkettő?

Valamennyi, az esetről beszámoló szakportál említi, hogy ami történt, megint csak rávilágít annak a kérdésnek a fontosságára, vajon nem lenne-e végre ideje újrahajtóművezni a hetvenhat, még szolgálatban lévő hatalmas bombázót. Amint ismeretes, a B-52-esek utolsó példányát 1962-ben szerelte össze a Boeing, jelenleg az eredeti csaknem 750 példányból csak a H-változat gépei repülnek, a „dinoszauruszok” személyzete pedig sokszor fele olyan idős, mint az általuk repült gép, amelynek őspéldányai 62 éve lettek hadrafoghatóak.

A robusztus gép modernizált fegyverrendszere, hatalmas kapacitása és nem utolsó sorban megbízhatósága révén vívta ki magának a megmaradást az amerikai légierő arzenáljában, ami lehet, hogy szó szerint értendő: mint arról korábban beszámoltunk, az egyik érdekes elgondolás szerint a B-52-es nem közvetlen támadó fegyverként, hanem inkább úgymond Arzenál-repülőgépként, fegyverhordozóként dolgozna a későbbiekben. Az alacsony észlelhetőségű gépek – F-22, F-35 – feladata lenne a célok felderítése, az ellenséges vonalak mögötti célkijelölés, amelynek adatait a B-52-es úgynevezett standoff, távolról indítható eszközei kapnának meg. Ugyanúgy alkalmas lenne a gép előretolt megfigyelők célkijelölésére indítani a „szárnyas rakétákat”.

Nagy, erős, megbízható, hatalmas a fegyverkapacitása: nincs típus, amely helyettesíthetné

Vagyis a veszélyes ellenséges környezetben az erre alkalmasabb, „lopakodó”,  de fegyverzet szempontjából sokkal kisebb kapacitású gépekkel lehetne operálni, hogy aztán a tényleges csapásmérést a biztonságos távolságban lévő B-52-esről indított JASSM rakéták végezzék. Ezeket szárny alatti felfüggesztési pontokról, illetve a belső forgó fegyvertárból is lehet útjukra bocsátani, anélkül, hogy a gépet magát kitennék a ma már meglehetősen fejlett légvédelmi eszközök kockázatának, ráadásul a B-52-es jóval hosszabb ideig képes utántöltés nélkül, vagy pláne légi tankolásokkal a levegőben maradni, cirkálni, miközben a célkijelölésre és az indítási parancsra várakozik.

Az „Arzenál-gép” koncepciója azonban egyebek mellett éppen arra épül, hogy az adatátviteli rendszereken túl a B-52-esek ehhez a funkcióhoz nem kellene, hogy túlságosan komoly átalakításon essenek át – például nem kellene lecserélni a hajtóműveiket. A Boeing egyébként 2015-ben nyerte el másodszor a tendert a B-52-esek kommunikációs rendszerének modernizálására, ami az első után a második tíz gép fejlesztését jelenti.

Modern stand-off fegyver indítása B-52-esről: biztonságos távolságban

A típus értékét növeli, hogy számos példánya megfelelően lekonzerválva várja Arizonában, a sivatagi Davis-Monthan bázison, hogy szükség esetén néhány hónapos munkával repülőképessé és hadra foghatóvá tegyék, ez legutóbb 2015-ben meg is történt egy sérült gép lecserélésére, és feltehetően most is ez történik, miután a Guam szigetén lévő Andersen légibázison tavaly májusban egy B-52-es felszállás közben lezuhant és elégett.

Viszont feltehető, hogy az Arzenál-szerep is akkor tölthető be igazán jól, ha a gép modern, üzembiztosabb, nagy kétáramúságú, kevésbé szomjas és nagyobb erejű hajtóműveket kapna, ráadásul nyolc helyett négyet, ami karbantartás, üzemeltetés szempontjából is nagy könnyebbség lenne. Ez ügyben a korábbi elképzelések szerint szóba jöhet egyrészt a polgári légi forgalomban számos szélestörzsű típusnál alkalmazott General Electric CF6-os, vagy a Boeing 757-eseken két, a C-17-eseken négy példányban dolgozó PW2000.

Valószínű, hogy a BUFF (Big Ugly Fat Fucker) még a század negyvenes éveiben is szolgálatban lesz, igaz ezekben a napokban-hetekben a katonai repülés berkeiben is elsősorban a bizonytalanság a jellemző, miután a megválasztott elnök, Donald Trump láthatóan komolyan beletenyerelne a légierő programjaiba is. Kérdés, hogy ez a mostani fura baleset melyik tendenciát erősíti, kiknek lenne érv egy esetleges vitában, azoknak, akik azt mondják, le kellene építeni a B-52-es flottát, vagy akik szerint éppenséggel most kellene, talán utoljára, de értelmes módon, még több pénzt költeni rájuk.

Klasszikus pilótafülke nyolc gázkarral: lehetne elég négy is?

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!