Visszafordult sétahajó: nem ebolás az elkülönített utas

MTI/iho   ·   2014.10.18. 12:50
carnival_0

Negatív annak az amerikai nőnek az ebolatesztje, aki miatt sem Belize-ben, sem Mexikóban nem engedtek kikötni egy tengerjáró luxushajót, és amely vasárnap tért vissza a texasi Galvestonba. A nőtől és házastársától szombaton a hajóorvos által vett vérmintát az amerikai parti őrség helikopterrel szállította az austini szaklaboratóriumba. A házaspárt vasárnap engedték leszállni a hajóról és hazatérni.

 

Korábban írtuk:

Az amerikai külügyminisztérium szerint az érintett, az egészségügyi intézmény laboratórium egyik vezetője, nem került közvetlen kontaktusba a dallasi presbiteriánus kórházban meghalt Thomas Eric Duncannel, de lehet, hogy a testnedveiből vett mintákkal igen. A hajóorvos szerint a páciens, aki vasárnap a texasi Galvestonban lépett a fedélzetre, jól van, és bár tizenkilenc nappal a minták feltételezett kezelése után nem mutat kóros tüneteket, elővigyázatosságból a partnerével együtt a kajütjében marad. Az ebola lappangási ideje huszonegy nap.

Pedig biztos szép utazásnak indult... (fotók: Daily Mail)

A külügyminisztérium úgy döntött, hogy a nőt „túlzott elővigyázatosságból” visszaszállíttatja az Egyesült Államokba. A belize-i parti őrség ugyanis nem engedte meg, hogy a Carnival Cruise Lines hajójának több ezer utasa – beleértve a kapitányt is – kiköthessen a közép-amerikai országban. Azt is megtiltották a helyi hatóságok, hogy a nőt Belize-en keresztül küldjék haza.

Miután a Carnival Magic elnevezésű hajótól a mexikói Cozumelben is megtagadták a kikötési engedélyt, a kapitány úgy döntött, visszatér Galvestonba. Az utasok fejenként 200 dollárnyi, a fedélzeten elkölthető kártérítést kaptak, és a következő hajóútjukra 50 százalékos kedvezményt ajánlottak fel számukra.

Útban vissza az Egyesült Államokba

A amerikai sajtó közölte, Barack Obama elnök Ron Klaint, Joe Biden alelnök (és Al Gore korábbi alelnök) volt kabinetfőnökét kívánja kinevezni az ebola elleni küzdelem fő felelősévé. John Kerry amerikai külügyminiszter Washingtonban külföldi diplomaták előtt sürgette, hogy a világ országai többet áldozzanak az ebola elleni küzdelemre Nyugat-Afrikában. Az amerikai diplomácia vezetője szerint ez a „globális állampolgárság” igazi próbája.

Kerry sürgette, hogy a külföldi kormányok több pénzt, teherautókat, helikoptereket és személyzetet, kezelési központokat és a kórházi ágyakat, hulladékégetőket és generátorokat küldjenek a járvány sújtotta országokba. Kiemelte azonban, hogy a helyszínen egészségügyi dolgozókra és védőfelszerelésre van leginkább szükség.

Közben kiderült, hogy Amber Vinsonnál, a dallasi presbiteriánus kórház ebolával diagnosztizált második ápolónőjénél már múlt pénteken jelentkezhettek a betegség egyes tünetei, így az izomfájdalom, a gyengeség és a rossz közérzet. A korábbi híradásokban az szerepelt, a 29 éves nő hétfőn kezdte rosszul érezni magát. Ez azért fontos, mert az ebola a tünetek jelentkezését követően válik ragályossá.

A Frontier Airlines légitársaság, amelynek járatain az ápolónő Dallasból Clevelandbe, majd onnan visszarepült, mintegy nyolcszáz utasát próbálja elérni az üggyel kapcsolatban: azokat akik Vinsonnal egy gépen utaztak, és azokat is, akik az öt következő járaton ültek a nővér által is használt repülőkön.

Korábbi híradások szerint az ápolónő hétfőn 37,5 fokos hőemelkedéssel repült vissza Clevelandből Dallasba, kedden fordult lázzal orvoshoz és aznap este állapították meg nála a betegséget. A hazautazásáig azonban sem hányás, sem hasmenés nem jelentkezett nála.

Ohio államban péntekig tizenkét olyan személy vonult elkülönítőbe, aki az ottani látogatása során kapcsolatba lépett Vinsonnal. Közülük ketten egy menyasszonyi ruhabolt alkalmazottjai, amelyet az ápolónő Akronban felkeresett. Az üzletben fertőtlenítést hatottak végre.

Vinsont Dallasból az atlantai Emory Egyetem kórházába szállították, oda, ahol a Libériában megfertőződött két amerikai misszionáriust, Kent Brantlyt és Nancy Writebolt meggyógyították és ahol szeptember 9. óta egy meg nem nevezett harmadik beteget is kezelnek. Az ebolával elsőként megfertőződött dallasi ápolónőt a Maryland állambeli Bethesdában gyógykezelik, Washington tőszomszédságában.

Egy ugyancsak ebolával kezelt amerikai páciens, Ashoka Mukpo szabadúszó operatőr, aki az NBC tévétársaságnak dolgozva kapta el a betegséget Libériában, az őt kezelő Nebraskai Egészségügyi Központ tájékoztatása szerint „napról napra jobban érzi magát.”

A nap folyamán egy időre lezárták a Pentagon egyik parkolóját, mert egy nő, akiről elterjedt, hogy nemrégiben Nyugat-Afrikában járt, rosszul lett, és hányt. Később a nő munkáltatója, egy lobbicég közölte, hogy alkalmazottja sohasem fordult meg a járvány sújtotta térségben.

A Houston Chronicle című lap pénteken arról számolt be, hogy egy nőt a mellékhelyiségbe zártak, mert öklendezett az American Airlines Dallasból Chicagóba tartó repülőjáratán. A csütörtök este történt incidens során a személyzet, amely a nő kézipoggyászát műanyagba csomagolta, közegészségügyi aggályokkal magyarázta a fellépését.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek