Nem halad a Duna-Odera-Elba csatorna ügye

MTI   ·   2014.07.24. 17:36

Nyilatkozatban szólította fel a cseh gépipari vállalatokat tömörítő szövetség (NSK) a prágai kormányt, hogy mihamarabb írjon ki pályázatot egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a Duna-Odera-Elba csatornáról.

A sokat vitatott csatornát Milos Zeman köztársasági elnök hozta vissza újra a nagypolitikába, amikor beiktatása után, 2013 tavaszán közölte, hogy hivatali ideje alatt szeretné elindítani a Duna-Odera-Elba csatorna építését. Az idén januárban hatalomra került kormány azt vette tervbe, hogy megvalósíthatósági tanulmányt készíttet a csatornáról. A cseh közlekedési tárca azonban márciusban jelezte, hogy elállna a pályázattól, amivel kiváltotta az államfő kritikáját.

"Amennyiben a kormány leállítja annak a tanulmánynak az elkészítését, amely megvizsgálná a Duna-Odera-Elba csatorna megvalósítási lehetőségeit, hiteltelenné teszi a kormánykoalíciós szerződést is, amely tartalmazza ezt a pontot. Ugyanakkor ez azt jelentené, hogy a kormány a jövőben a koalíciós szerződés más pontjait is megsértheti" - reagált akkor Jirí Ovcácek elnöki szóvivő Antonín Prachar közlekedési miniszter bejelentésére.

A kormány azt állítja: a tervet nem állították le, csak egy időre fel akarják függeszteni, hogy a projekt ügyét megvitathassák az érintett szomszédos államokkal is, amelyek nem értenek egyet azzal, hogy a csatornaépítést európai uniós alapokból finanszírozzák.

"A cseh ipar már évek óta szorgalmazza a csehországi víziutak fejlesztését, s szeretnék, ha a megvalósíthatósági tanulmányra az év végéig a kormány kiírná a pályázatot" - nyilatkozta Jan Svetlík, az NSK elnöke csütörtökön Prágában.

Svetlík szerint a csatorna építése több évtizedre legalább 60-70 ezer embernek adna munkát és jelentősen segítené a közlekedést, a teherszállítást az egész közép-európai régióban.

Csehországban a csatorna éles belpolitikai és szakmai viták tárgya. A cseh tudományos akadémia szakbizottsága februárban például olyan álláspontot tett közzé, hogy a csatorna felépítése nem lenne gazdaságilag kifizetődő.

A nagyszabású, merész vállalkozás ugyanakkor része Csehország távlati területfejlesztési tervének, amelyet 2009 nyarán fogadott el a cseh kormány. A projekt Csehország összes szomszédját, tehát Ausztriát, Szlovákiát, Lengyelországot és Németországot is érinti.

Az új hajóút a Duna Pozsony és Bécs közötti szakaszából indulna észak felé, és az észak-morvaországi Ostrava felett lengyel területen kapcsolódna az Oderához. Ostrava alatt mintegy 40-50 kilométerre lenne egy nyugati irányú elágazás, amely a csatornát összekötné az Elbával. Csehország és a közép-európai országok a csatornán keresztül így kényelmes vízi utat, összeköttetést nyerhetnének több tengerhez.

Kapcsolódó hírek