Nem sikerült eladni: vége a szerb légitársaságnak?

iho/repülés   ·   2011.11.03. 09:25

Lejárt a százszázalékos szerb állami tulajdonban levő Jat Airways eladására kiírt sokadik tender határideje – és egyetlen ajánlat sem érkezett be a világ egyik legrégibb, de erősen veszteséges légitársaságára. Még egy hónappal ezelőtt is volt rá remény, hogy Európa egyik legdinamikusabban fejlődő vállalata, a Turkish Airlines megveszi, de végül ez sem jött össze – adja hírül a Napi Gazdaság.

A Balkan Insight információi szerint erre az esetre azt tervezik, hogy eladják a nevében még mindig jugoszláv légitársaság teljes légiflottáját, a 12 repülőgépet, amelyek mind 20 évesnél idősebbek, és létrehoznak egy új, lényegesen kisebb légitársaságot, a jelenlegi 1230 alkalmazott mintegy harmadával. Öt-hét új gépet akarnak lízingelni, maximum havi egymillió euróért, ugyanis ekkor már fedezhetik a költségeket a jegybevételek. Az új társaság jövő év júniusára állna fel.

Az új festésen már nem szerepel Jugoszlávia

A Jat 1927. június 17-én alakult meg Aeroput néven, amit a háború után, 1947-ben változtattak JAT-ra, ami a Jugoslovenski Aerotransport rövidítését takarta, és 2003 óta viseli a Jat Airways nevet. A céget 2007 óta próbálják – sikertelenül – privatizálni, annak ellenére, hogy már 2008-ban az 51 százalékos részvénypakett induló árát az eredetileg kért 150 millióról 51 millió euróra csökkentették.

Az ACAS adatai szerint a Jat jelenlegi repülőképes flottája csak tíz gépből áll, két ATR 72-es és nyolc Classic Boeing 737-300-as repül a színeiben. A légitársaság útvonalhálózata Európán kívül Észak-Afrikára és a Közel-Keletre terjed, de vannak belföldi járatai is. Az első privatizációs kísérlet 2008-ban volt, de akkor még csak 50 százaléknyi részesedést próbáltak volna eladni.

Kapcsolódó hírek