Nem volt kérdés, menni kell!

iho/zöldút   ·   2015.05.03. 08:45
kmet_ilikebp0

Arra kértük akkor olvasóinkat, küldjenek fotókat a menetről, a menetből. Volt aki megtette, de erre mi sem számítottunk. Kullai László olvasónk ugyanis ezt írta: „Tegnap Kecskemétről feltekertünk Budapestre és készítettem felvételeket, amiket szeretnék önökkel megosztani.”

Azonnal részletes élménybeszámolót „követeltünk”, és kaptunk is, íme:

„Négyen tekertünk fel kecskeméti háromnegyed 9-es indulással, hogy időben felérjünk. Amikor az interneten megláttuk, hogy lesz felvonulás, akkor rögtön döntöttünk, menni kell! Én a 2013-as Critical Mass felvonuláson is részt vettem.

Rendszeresen, szinte minden hétvégén tekerünk 4–10 fős csoportokban. Ez az ideális létszám nálunk. A legutóbbi NAGY tekerésünk a SZÉP KIHÍVÁS keretében történt. A túra Kecskemét környékén volt és 214 kilométer volt a táv 12 órás szintidővel. Körülbelül 95 fő teljesítette. Ez a kihívást a tervek szerint minden évben megrendezik.

I bike Budapest – ahogy a kecskeméti kerékpárosok látták. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Kullai László)

A következő nagy tekerésünk május 2-án egy balatoni egy napos körbetekerés szervezett keretek között.

A pesti túra útvonala: Kecskemét–Ladánybene–Tatárszentgyörgy–Bugyi–Taksony–510 es úton Budapest határa–Grassalkovich út–Helsinki út–rakpart–Bakáts tér. Ez az út 95 kilométer volt. Az 5-ös főúton nem megyünk mert szabálytalan és veszélyes. Rendőri ellenőrzéssel nem találkoztunk és műszaki gondjaink sem voltak még szerencsére. A defektmentes gumik kiválóan dolgoznak! A budapesti túra és felvonulás nagyon jól sikerült: 20 kilométert bicikliztünk a fővárosban. Azt tapasztaltuk, nagyon jó volt a szervezés és mindenütt vigyáztak a kerékpáros átvonulásokra. Köszönjük a rendvédelmi szervek munkáját is!

Hazafelé a vonatot választottuk mert egy 5 órás tekerést már nem vállaltunk be, mivel este 1/2 8 volt, amikor eldöntöttük, hogy indulni kell. Szerencsére sikeresen hazaértünk.

Fotókat pedig mindig készítünk mert így az események mindig az eszünkbe jutnak ha megnézünk egy-egy albumot.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek