New York – helikopter az East Riverben

iho/repülés   ·   2011.10.04. 22:55
nyito

Az N63Q lajstromjelű Bell 206B JetRanger helikopter helyi idő szerint délután, 15.17-kor zuhant a Manhattant határoló East Riverbe, a 34. utca magasságában. A brit Sonia Marra Nicholson éppen 40. születésnapját ünnepelte három családtagjával, amikor a gép tulajdonosa, Paul P. Dudley vezette helikopter eddig nem ismert okok miatt a vízbe csapódott. A gép átfordulva, rotorral lefelé gyorsan elsüllyedt. Az FAA és az NTSB megkezdte a katasztrófa vizsgálatát.

A szemtanúk elmondása szerint felszállás után 8-10 méter magasságban a gép bepörgött, majd irányíthatatlanul a vízbe csapódott, majd gyorsan elmerült. A pilótát és három utasát – köszönhetően a gyors mentőakciónak – élve húzták ki a vízből. A negyedik utas bekötve a gépben maradt és már csak a holttestét találták meg 17.00-kor.

A Jet Ranger kiemelés közben <br>(fotó: stuff.co.nz)

A pilóta rádión jelezte, hogy nehézségei vannak és megpróbál visszatérni a leszállóhelyre, de a manőver már nem sikerült. Az első feltételezések szerint a helikopter farokrotorja hibásodhatott meg, ezért pörgött be a gép a magas, felszálláshoz szükséges teljesítmény leadásánál. A pilóta gyakorlott volt a vészhelyzetek megoldásában is. 2006. november 14-én egy Cessna 172-est hozott le biztonsággal és sérülések nélkül a Coney Island melletti Calvert Vaux Parkba. A géppel a New Jersey állambeli Linden repülőtérről tartott a Westhampton repülőtérre, amikor Brooklyntól nem messze a gép hajtóműve leállt. A pilóta a gépet a park egy kisebb mezejére tette le, majd a legkisebb sérülés nélkül sikerült megállnia a füvön.

A La Guardia reptér meteorszolgálata szerint az idő tiszta volt, a látás tíz mérföldes, de erős és lökéses volt a szél. A mentés miatt egy időre leállították a kompközlekedést Manhattan és az East River túlpartja között.

Heliport a 34. utcánál

A Bell 206 Jet Ranger egyike a legnépszerűbb helikoptertípusoknak, 1966 óta gyártják. A Hudson, illetve az East River feletti légi forgalom többször volt komoly viták tárgya egy-egy baleset nyomán: 2009 augusztusában egy helikopter és egy merevszárnyú kisgép ütközött a Hudson felett, a katasztrófának kilenc halottja volt, köztük öt olasz turista. Azóta az FAA, a Szövetségi Légügyi Hivatal szigorította a Manhattan körüli repülési rendet, sebességkorlátozást vezetett be és kötelezte a pilótákat arra, hogy állandóan jelentsék gépük pozícióját.

Kapcsolódó hírek