NFM: erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét

MTI/iho   ·   2017.10.19. 15:38
rch_tehervonat0

Erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét és el kell érni, hogy a külföldi áruk ne csak áthaladjanak, hanem meg is "álljanak és hozzáadott belföldi értékkel gyarapodjanak" az országban - mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. logisztikai konferenciáján. Mosóczi László a logisztikai szerep erősítése érdekében a légi, vízi, vasúti és a közlekedési infrastruktúra párhuzamos fejlesztését szorgalmazta. A logisztika termeli a magyar GDP csaknem hat és fél százalékát, az ágazathoz köthető negyvenezer logisztikai vállalkozás kétszázötvenezer embert foglalkoztat. Az ágazat a válság óta évről évre gyarapodik, Magyarország a távol-keleti áruk elosztásával új lehetőségekre számíthat. A tisztességes fuvarozók érdekében szigorúan ellenőrzik a fuvarengedélyeket és arra törekednek, hogy az ország területén a magyar vállalkozók szállíthassanak.

A vasúti áruszállításban kihívást jelenthet Magyarország számára, hogy Oroszországnak nem érdeke a kínai áruk áthaladása Ukrajnán keresztül, így azok útvonala Magyarországot is elkerülheti. A logisztikai infrastruktúrát szolgáló fejlesztések közül fontos a bajai és a mohácsi kikötők modernizálása, az interkontinentális repülőjáratok indítása és a repülőtéri szálloda megnyitása 2018-ra, valamint a Tisza mint nemzetközi hajózási útvonal fejlesztései. Kiemelt cél a megyei jogú városok és ipari körzetek elérése gyorsforgalmi utakkal, az úthálózat kiterjesztése a határig és a helyi jelentőségű utak fejlesztése. Szükséges Esztergom, Debrecen, Ózd és Kazincbarcika közúti bekötöttségének fejlesztése, valamint további intermodális csomópontok építése. A 2022-ig tervezett kilencszáz kilométernyi közútfejlesztések 2500 milliárd forintos keretének ötvenkét százalékát az állam biztosítja, emellett a következő öt évben hetvenmilliárd forintot költenek 641 kilométernyi bicikliút építésére, nagy részére már létrejött a tervezési szerződés.

Szarvas Gábor, a Budapest Airport Zrt. közösségi kapcsolatok igazgatója elmondta, hogy a reptér áruforgalma - hasonlóan a személyforgalomhoz - folyamatosan nő, amit a következő évek beruházásai is ösztönöznek. Az elsősorban üzleti utasokat kiszolgáló reptéri szállodát még az idén átadják, hamarosan indul a beszerzés az új cargo-állomás kivitelezésére, új közúti bekötés és csomópont épül, de szükség lesz a terminálok bővítésére is. A budapesti légikikötő méretei hasonlóak a londoni  Heathrow-hoz és ugyanúgy két kifutópályájával rendelkezik, a növekedés alapjai tehát biztosítottak.

Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója a csomaglogisztika fejlődését hangsúlyozva ismertette, hogy a térség országaiban évente egy főre egy-három küldemény jut, míg a nyugati államokban akár húsznál is több lehet, így az ágazat várhatóan óriási fejlődés előtt áll. A Magyar Posta a tavalyi tizenhétmillió után idén várhatóan több mint húszmillió csomagküldeményt fog idén kézbesíteni, piacvezetőként harmincöt százalékos részesedést ért el a csomagpiacon. A fejlesztések közül kiemelte a fixpontok bővítését, az ünnepi időszakban pedig tizenkét csomagkonténert helyeznek ki, és országszerte bővítik a feldolgozói kapacitásokat. Arra számítanak, hogy az önvezető autók alakítják a csomaglogisztikát: a kiszolgálás felgyorsul és jobban illeszkedik az ügyféligényekhez.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a társaság üzemi eredménye hét éve, adózott eredménye pedig három éve pozitív, a finanszírozási modellje sikeres, a járatkimaradások aránya egy százalék alá csökkent, de az elmúlt évtizedekben felhalmozott lemaradást nem lehet néhány év alatt ledolgozni. Elsődleges cél a járműállomány és az infrastruktúra megújítása, valamint a járműtárolási kapacitás bővítése. Példaértékű a a négyes metró menetrendi pontossága, a fonódó villamoshálózat menetrendjeiben azonban még lehetnek változások.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek