A Nemzeti Tengelysúlymérő (TSM) Rendszer a jogszabályellenesen túlterhelt, így a közlekedésbiztonságra fokozott veszélyt jelentő, az utak állapotromlását felgyorsító tehergépjárműveket a korábbinál jelentősen hatékonyabban szűri ki a forgalomból. Az országszerte 89 mérőhelyen telepített 107 mérőállomáson az útburkolatba süllyesztett érzékelők forgalomlassítás nélkül határozzák meg az áthaladó járművek tengelyterhelését és össztömegét – írja az NFM közleménye.

A TSM előszűrő funkcionalitással 2017. március 31. óta működik, tavaly szeptemberben pedig elindult a rendszer objektív felelősség elve alapján működő ága is. Utóbbi a jármű megállítása és kiterelése nélkül is lehetővé teszi olyan hiteles mérési eredmény rögzítését, amely alapján automatikusan kézbesíthető a bírsághatározat. A megbízható működés érdekében az elmúlt hónapokban folyamatosan zajlott a mérési eredmények kiértékelése. A közúti közlekedési ellenőrök mobil mérleggel kontrollméréseket is végeztek az adatok ellenőrzése érdekében. A TSM Rendszer szeptember óta nem bírsághatározatot, hanem figyelmeztetést küldött az üzembentartóknak. A felkészülési időszak lehetőséget biztosított a fuvarozók számára a közlekedési-áruszállítási tevékenységük ellenőrzésére a visszajelzések alapján.

A zalakomári tengelysúlymérő állomás (fotó: NIF)

A tapasztalatok megerősítették, hogy a rendszer alkalmas az objektív felelősség elvén alapuló automatikus szankció meghozatalára. 2018 januárja óta több mint 13 ezer figyelmeztető határozatot kézbesítettek a szabálysértőknek. A rendszer bevezetésével a fuvarozóknak új kötelezettsége nem keletkezik, csak az eddig is érvényben volt szabályozás betartásának ellenőrzése válik hatékonyabbá.

A közlekedésért felelős tárca a továbbiakban is kész folyamatos tájékoztatást adni a fuvarozói szervezeteknek a rendszer működéséről, nyitott a jobbító szándékú javaslatok egyeztetésére.

A lényegesen megnövekedett ellenőrzési hatékonyság a jogkövető magatartás általánossá válásához vezethet. A TSM Rendszernek köszönhetően várhatóan jelentősen lelassul az utak állapotromlása, csökken a súlyos balesetek bekövetkezésének kockázata, és javul a szabályosan közlekedő fuvarozók versenyhelyzete.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!