Nyár végére megújul a pálya a Nyugati és a Városligeti elágazás között

iho/vasút   ·   2020.07.20. 12:00
400px_100a_felujitas

A MÁV mintegy 4 milliárd forintot csoportosított át idén saját forrásból a ceglédi, 100a vonal felújítására, hogy kevesebb legyen a műszaki hiba és pontosabb legyen a vonatok közlekedése.

A MÁV Zrt. és a MÁV FKG Kft. szakemberei májusban kezdték meg a 100a vonal felújítását (fotók: MÁV Zrt.)

A vonal átépítését májusban kezdték meg a MÁV FKG és a MÁV szakemberei. Az idei beruházás során a vágányok átépítésén túl a távközlési eszközöket, a biztosítóberendezéseket és a felsővezetéket is korszerűsítik. A felújításba vont vágányokkal és kitérőkkel összefüggésben a meglévő váltófűtési rendszerek is korszerűbbek lesznek, ennek köszönhetően a téli időszakban megelőzhető a váltók lefagyása, és jelentősen csökkennek majd az ebből adódó vonatkésések is.

A Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti szakasz augusztus végére újulhat meg

A májustól augusztus végéig tartó munkálatok során a lehető legkisebb környezeti zajterhelésre törekszenek, de a korszerű földmunkagépek, vasúti és közúti tehergépjárművek, illetve pályafenntartási gépek is kelthetnek a szokottnál erősebb zajt. A Városligetnél az induló személyszállító vonatoknak és a pályaépítő gépeknek a vasúti hatósági előírások miatt rövid hangjelzést kell adni a munkaterületeknél a hajnali és éjszakai időszak között. A zajterheléssel járó munkavégzés miatt a lakosság megértését és türelmét kéri a vasúttársaság.

A felújítás első és második szakasza július elejére fejeződött be. Ennek során kétszer 1,2 kilométer hosszon épült át a két vágány. Jelenleg a harmadik szakasz, vagyis a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti egyik vágány átépítése zajlik. A másik vágányt érintő utolsó, negyedik szakasz előreláthatóan július végén kezdődik meg. Ezek mellett elkezdődtek és hétvégenként folytatódnak a váltócserék, valamint ötszáz méter hosszon a vízelvezetés kialakítása is megtörténik.

A vonal felújítására idén 4 milliárd forintot szán a MÁV

A munkálatok előrehaladásával a hétvégi módosításokat követően július 27-étől ismét változik a menetrend a 100-as számú Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon. A vonatok közlekedésében augusztus végéig várhatóak korlátozásokról, melyek bevezetését megelőzően részletes tájékoztatást nyújt a MÁV-Start.

Az érvényben lévő menetrendmódosításokról a www.mav.hu/100a oldalon lehet tájékozódni.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek