Nyáron kezdődhet az elektronikus jegyrendszer tesztje

iho   ·   2017.03.16. 16:45

Az eredetileg kiírt szerződés a kivitelező Scheidt & Bachman céggel nem tartalmazta például a 2016. januárjától bevezetett új elektronikus személyi igazolvány használatát a közösségi közlekedésben, továbbá a HÉV és az agglomerációs buszjáratok állami átvételét sem. A személyszállítási szolgáltatásokban alkalmazható közlekedési kártyák kibocsátását tartalmazó 2012. évi XLI. törvény módosításait is be kellett illeszteni a projektbe – áll a BKK sajtóközleményében.

A most lezárt fázis többek közt tartalmazza a kézi készülékek (fedélzeti jegyellenőrzők) felkészítését a különböző utazási kártyák leolvasására, és megtörtént az információbiztonsági törvénynek megfelelő módosítás is. A metró utasforgalmi felmérése alapján elkészült a kivitelezési terv az állomásokra beépítendő kapukról, és megvalósult a jegyellenőrző és érvényesítő készülékek külső megjelenésének véglegesítése is.

A tesztüzem a Deák téren kezdődik: a BKK ígérete szerint július 31-éig a Sütő utcai aluljárókijáratnál már találkozhatnak az utasok az új beléptetőkapukkal, egy HÉV-állomást pedig érvényesítő készülékekkel szerelnek fel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek