Nyáron leáll a termelés az Audinál és az Opelnél

MTI   ·   2012.07.05. 08:39

Németországban az Audi és a Mercedes-Benz idén nyáron igyekszik minél rövidebbre fogni a szabadságolásra és karbantartásra szánt szokásos nyári szünetet. Az Audinál például csak a műszakok számát csökkentik, a Mercedesnél pedig négyezer idénymunkást terveznek felvenni, mert Kínában és az Egyesült Államokban erőteljes a kereslet.

Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. marketing és PR vezetője elmondta, hogy ezen a nyáron nem lesz leállás a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, melyben március 29-én indult a termelés.

Sztipichné Kozári Edina emlékeztetett arra, hogy kedden jelentették be, a terveknek megfelelően július közepén elindul a második műszak bevezetése, és az év végére háromezer főre bővül a gyár alkalmazottainak száma. Az év második felében a Mercedes-Benz B-osztály gyártása mellett beindul az új négyajtós kupé, a CLA próbagyártása is.

A győri Audi-üzem motorgyárában július 30-án kezdődik meg a háromhetes, míg a járműgyárban augusztus 8-án a négyhetes nyári leállás, amikor a munkatársak rendes évi szabadságukat töltik - közölte Lőre Péter kommunikációs igazgató. Hozzátette: a vállalat megrendelés-állománya „nagyon jó”, így idén is 30 ezernél több autót és legalább 1,9 millió motort állít elő a csaknem 8500 munkatársuk.

Az Opel Szentgotthárd Kft. a nyugat-európai autógyárakhoz igazodva minden nyáron több hetes leállás keretében július közepétől augusztus elejéig szabadságolja a munkatársakat – közölte Légrádi Edit, a szentgotthárdi gyár szóvivője.

Idén a leállás július 16-tól augusztus 3-ig tart majd a gyárban, a dolgozók többsége - nemcsak termelő, hanem támogató osztályokon is – ebben az időszakban veszik ki az éves szabadságnak egy részét – tájékoztatott.

A tervek szerint a tavalyihoz képest idén kis mértékben emelkedik a Szentgotthárdon gyártott motorok száma. Ez az emelkedés elsősorban a tengerentúli piacokra történő szállításból adódik, hiszen 2012-ben a készmotorok több mint felét az USA-ba és Mexikóba exportálja az Opel Szentgotthárd – fűzte hozzá.

Kapcsolódó hírek