Míg Németország államvasútja a megszorító intézkedéseknek köszönhetően pozitív mérleggel zárta a tavalyi esztendőt, addig francia megfelelője közel egymilliárd eurós hiányt volt kénytelen elkönyvelni. Az SNCF forgalma 24 882 euró, nem sokkal lemaradva a Deutche Bahn 29,3 milliárdos eredményétől. Két tényezőt jelöltek meg sajtóközleményükben a 980 millió eurós veszteség okaként: egyrészt jelentős, tíz százalék körüli visszaesést szenvedett el a teherszállító ágazat forgalma, másrészt erőteljesen növekedtek az infrastruktúra karbantartásának költségei.
Érdekes módon a DB mellékvonalaihoz hasonlóan a TER vonatok utasszámai is emelkedtek, a regionális közlekedésért felelős üzletág, az SNCF Proximités 3,8 százalékos forgalomnövekedést könyvelhetett el – talán éppen a regionális hatóságok, önkormányzatok egyre növekvő befolyása miatt. Kevésbé szívderítő évet zárt a hosszútávú személyszállítás üzletága (-1,3%), az SNCF Voyages, melynek belföldi járatainak népszerűsége stagnált, ám nemzetközi vonatain már komolyabb visszaesés tapasztalható.

Az SNCF nemzetközi személyszállítói tevékenységébe beletartozik az Eurostarban gyakorolt tulajdoni jog is, így ez utóbbi botrányokban és veszteségekben gazdag 2009-es esztendejével tovább rontotta az SNCF Voyages mérlegét
(fotó: Frederick Jury, www.euro-photos-trains.com)
Szintén gyenge esztendőként marad meg 2009 a belga vasút évkönyveiben – elsősorban a teherszállítás miatt. Az SNCB Logistics szállítási volumene egészen elképesztő zuhanást produkált, -34,1 százalékkal 35,5 millió tonnára csökkent a tehervonatok által elszállított áru mennyisége. Alig érték el a német DB Schenker teljesítményének a tizedét! Leginkább az acélszállítást sújtotta a válság, felére csökkent az ágazat forgalma, ám konténerekből is húsz százalékkal kevesebbet láthattunk a belga vasúthálózaton.

A belföldi személyszállításért felelős SNCB Mobility 0,7 százalékos növekedést ért el az utasszámok terén, 207,6 millióan választották szolgáltatásukat. Az európai trendeknek megfelelően a nemzetközi forgalmat irányító SNCB Europe eredménye már negatív irányba változott 2008-hoz képest, 10,1 millió utas szállt fel vonataikra. A két személyszállító szervezeti egység így együttesen 0,4 százalékos növekedést ért el, rekordot döntve a belga vasút történetében.
Hollaniában is hasonló kettősséget tapasztalhatunk: ha kis mértékben is, de gyarapodik a vasutat használók tábora, mindeközben az államvasút financiális helyzete egyértelmű visszaesést mutat. A bevételek nyolc százalékkal növekedtek (bő négy és fél milliárd euróra), de a kiadások is emelkedtek, méghozzá 13 százalékkal. A folyamatok eredményeként 165 millió euróval csökkent az NS profitja 2008-hoz képest, ám 116 millió euróval még így is pozitívban maradt.

(a külön nem jelölt felvételeket Hörcher Dániel készítette)
Esetükben nincs szükség a teherszállítás visszaeséséről beszélni, hiszen a holland áruszállító néhány éve már a Deutche Bahn tulajdonát képezi. A bevételek és kiadások közti rés szűkülése az NS esetében az energia és a munkaerő árának emelkedéséből, illetve a déli nagysebességű vasútvonal, a HSL-Zuid átadása körüli problémákból ered. Sajtóhírek szerint ez utóbbi éppen 116 millió eurónyi veszteséget termelt az elmúlt esztendőben, megfelezve a társaság profitját. Gyorsan és határozottan reagáltak a 2009-as eredményekre, 315 vasúti alkalmazott elbocsátását tervezik az adminisztrációból, 15 százalékkal csökkentve a dolgozói létszámot.
![]()
Kapcsolódó oldalak:








