Nyílik a Börzsöny!

iho   ·   2016.06.01. 11:15
00kicsi

A helyszínen Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Harrach Péter országgyűlési képviselő és Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója nyitja meg a vasútvonalat a menetrend szerinti forgalom előtt.

Érdemes a legutóbb felújított vonalszakasz történetébe kicsikét beleásni. A Nagyirtás–Márianosztra közötti összeköttetés megépülését a kényszer, az ipolypásztói vonalrész trianoni elcsatolása szülte. Hogy a csonkán maradt kisirtási vonalnak meglegyen a kapcsolata Szobbal, a dunai kikötővel, a nagyvasúttal, 1922-ben a 410 méter magasan fekvő Vízválasztón át fektették le a síneket. A 45 ezrelékes legnagyobb emelkedésű vonalat végül a megkezdés után két évvel, 1924-ben avatták fel.

Amikor az erdő volt az úr<br>(fotó: Nagybörzsöny–Szob Erdei Kisvasútért Közalapítvány)

A második világháború után létrejött struktúraváltással 1953-ban a vonalat a MÁV-hoz csatolták, Szobi Gazdasági Vasút néven. 1957-ben érte el mai végpontját, Nagybörzsöny községet. A személyszállítás 1969-ben indult el, de csupán a Nagybörzsöny–Nagyirtás szakaszon –  Szob és Márianosztra között már régebben létezett –, a legszebb vonalvezetésű erdei pályán csak tehervonatok közlekedtek. A Márianosztra–Nagyirtás vonalat egy balesetre hivatkozva 1975-ben zárták be, a pályát azonban nem szedték fel. Már 1982-ben a Dunai Intézőbizottság is foglalkozott az újjáépítéssel, a terv azonban a fiókban maradt, a vonalat lassan birtokba vette a természet.

A vonal végleges menetrendje

A rendszerváltást követően, 1996-ban tették az első komoly lépéseket a teljes vonal megmentéséért, a Nagybörzsöny–Szob Erdei Kisvasútért Közalapítvány létrehozásával. 2002-ben a Nagybörzsöny–Nagyirtás, 2007-ben a Szob–Márianosztra vonalat építették újjá. A Márianosztra–Nagyirtás vonal rekonstrukciója 2015 áprilisában kezdődött, fél évvel később, őszre a teljes vonal elkészült. A próbaüzemek – és a nagyközönségnek meghirdetett próbanap – után már csak a hivatalos átadás, és a menetrend szerinti forgalom felvétele van hátra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek