A BKV túravezetői május 5-én, szombaton az M2 Vontatási Szakszolgálatának Fehér úti járműtelepére várják az érdeklődőket. Mutatjuk az egész meghívót:

A BKV fél évszázados történelme alatt a főváros közlekedése számos változáson, jelentős fejlődésen ment keresztül. A legnagyobb kétség kívül a budapesti metróhálózat kiépülése volt. Az újfajta közlekedési eszköz a hetvenes évek Budapestjén új korszakot nyitott a közlekedésben, hiszen percek alatt a város egyik pontjából a másikba röpítette utasait. Ugyan már az ötvenes években megindult az alagútfúrás, a 2-es metróvonal átadására csak 1970-72 között került sor. A város első földalatti vonala ekkor már régen működött, hiszen a Millenniumi Földalatti Vasút – töretlen népszerűségnek örvendve – a századforduló óta szállítja az utazókat. A jelenleg felújítás alatt álló M3-at 1976-ban adták át az utazóközönségnek, bár mai hosszát csak 1990-ben nyerte el. A legfiatalabb, legmodernebb vonalat, az 2014-ben átadott M4-est is gyorsan megszerették a budapestiek.

Ezen a remélhetőleg szép tavaszi napon nem kell a felszín alá mennünk, hogy az M2 Fehér úti járműtelepén megtekinthessük a budapesti metrókocsik minden típusát:

  • az AM5-M2 és AM5-M4 típusú ALSTOM Metropolist;
  • a felújított Metrovagnmas 81.2K-t;
  • és a kisföldalattin közlekedő MillFAV-ot.

(illusztráció: Vörös Attila)

A különleges helyszínen lesznek olyan különleges járművek is, amelyek nem az utasforgalomban, hanem a háttérmunkában, a metróhálózat karbantartásában működnek:

  • MTZ-TRAC
  • Mercedes Unimog
  • Dízel mozdony
  • Sínköszörű jármű

Találkozhatunk a földalatti vasúton egykor közlekedő, mai nosztalgia kocsival, sőt több, nemrégiben a forgalomból kivont, eredeti formájában felújítandó, nosztalgia célra félretett orosz metrókocsival is:

  • MillFav Nosztalgia
  • Metrovagonmas EV3

A rendezvényen tehát napjaink járművei mellett régebbi típusok is megszemlélhetők lesznek, érzékeltetve az elmúlt 50 évben lezajlott műszaki fejlődést. 2016-ban, az orosz metrókocsik javításának megszűnése után a Fehér úti M2 járműtelep járműjavító üzemében új projekt indult, így az ipari csuklós villamosok, és az MFAV járművek felújításába is bepillanthatunk. Érdekes programokkal, bemutatókkal várjuk hát kedves látogatóinkat, amelyek révén jobban megismerhetik budapesti metró életét.

BIZTONSÁGI FIGYELMEZTETÉS!

A telephely-látogatáson mindenki saját felelősségére vesz részt, a BKV Zrt. az esetlegesen bekövetkező balesetekért, károkért nem vállal felelősséget. A rendezvény mindenki számára szabadon látogatható, a vezetett túrák azonban regisztrációkötelesek, erre – a szabad helyek függvényében – a helyszínen is lehetőség lesz.

Nem csak a közlekedésbarátokat, de a családokat is várjuk nyílt napunkra, azonban – tekintettel a helyszínre és a programokra - , annak látogatását 6 éven felüli gyermekeknek javasoljuk. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az eseményen a futóbicikli, a roller és a kerékpár használata nem megengedett, a helyszínen ezekkel közlekedni nem lehet, őrzésüket pedig nem tudjuk biztosítani.

A vezetett túrákon való rész vétel regisztrációköteles!

Regisztráláshoz kattintsanak ide!

A speciális helyszín miatt a mozgásukban korlátozott, illetve kerekesszékes vendégeink számára ez a program nem látogatható. A terület nem akadálymentesített, így a vezetett, csoportos túra – a fokozott botlás- és balesetveszély miatt – a fenti korhatár figyelembevételével – babakocsival sem látogatható.

A javítócsarnokban vezetett túraprogramokon – a munkaterület fokozott botlás- és balesetveszélye miatt – 6 éven aluli gyermekek szülői felügyelettel sem, 6-12 éves gyermekek is csak – felnőtt kíséretében vehetnek részt.

Helyszín: A rendezvény szabadon látogatható azonban annak területére (Fehér úti járműtelep X. kerület, Fehér út 1/c) kizárólag különjárattal lehet bejutni, amire az M2 Örs vezér tere végállomásán lehet felszállni.

Időpont: 2018. május 5., szombat 10-16 óra között. Az első különjárat 9:45-kor indul.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!