Nyomozás potenciális kerékpárosok után

Hörcher Dániel   ·   2012.04.23. 18:00
kiskep

A közlekedési kultúra átalakításához és fenntarthatóvá tételéhez nem pusztán járművekre és infrastruktúrára van szükség, hanem meg is kell győzni az embereket szokásaik megváltoztatásához. Carma néven (Cycling Awareness Raising and Marketing, azaz kerékpáros figyelemfelkeltés és marketing) hat európai város szakértőinek részvételével uniós program foglalkozik a biciklizés marketingjével. Célja az, hogy a kerékpáros kommunikációt és a hagyományos mobilitás-menedzsmentet magasabb szintre emeljék, és a tömegkommunikációnál kifinomultabb eszközöket dolgozzanak ki.

Budapest mellett Göteborg, Eindhoven, Kensington-Chelsea, Parma és Riga önkormányzati szakemberei, civil közszereplői, illetve közlekedési tanácsadói vesznek részt a nemzetközi eszmecserében. Az együttműködés révén olyan új, költséghatékony marketingeszközöket dolgoznak ki, amelyek a kerékpáros közlekedés részarányának növekedéséhez vezetnek.

Fővárosunkat rendhagyó módon egy civil szervezet, a Magyar Kerékpárosklub képviseli a projektben. Rendhagyó szerepvállalásról van szó, hiszen a partnervárosok esetében rendre a közszféra közlekedési vállalatai vagy tanácsadócégek szakemberei kapcsolódtak be a munkába.

„Budapest előző vezetésével volt persze egy megállapodásunk arra vonatkozóan, hogy majd a várossal közösen veszünk részt a projektben, de sajnos az együttműködés elmaradt. Szerencsére az új fővárosi vezetéssel és a BKK-val sikerült partnerségi megállapodást kötnünk, így egy kis késéssel megkezdődhet az érdemi munka” – olvasható a klub honlapján.

A budapesti kerékpáros marketing interaktív célcsoporttérképe<br>(elérhető a www.cyclingcarma.com honlapon)

A projekt egyik fő eleme a hatékonyabb kommunikációs és marketingstratégiák kidolgozása. Célzott kampányokat indítanak a projekt résztvevői, ami azt jelenti, hogy kutatások és felmérések alapján határozzák meg azt a célcsoportot, melynek tagjai a leginkább nyitottak a kerékpározásra. Ezt követően felmérik a célcsoport igényeit és kijelölnek egy célterületet, ahol az adott célcsoportot a leghatékonyabban tudják elérni.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A Carma keretében egy célcsoportok azonosítására szolgáló térképi alkalmazást fejlesztenek ki, ami a városok hosszú távú döntéshozatalában hatékony eszköz lesz az egyes társadalmi csoportok megszólításában, gondolkodásuk, döntéseik alaposabb megismerésében. Segítségével a jövőben a városok hatékonyabban használhatják kommunikációs erőforrásaikat.

A térkép célja, hogy a városok újszerű módon nyerjenek információt arra vonatkozóan, hol élnek az egyes csoportok tagjai, hányan vannak, és milyen tényezők befolyásolják közlekedéssel kapcsolatos döntéseiket. A városok így kommunikációs tevékenységüket azokra a területekre összpontosíthatják, ahol a legtöbb lehetséges kerékpárost elérik, illetve ahol a kerékpározás feltételei adottak.

A Carma projekt résztvevői legutóbb május 23-án tartottak nemzetközi konferenciát a Magyar Kerékpárosklub szervezésében. A Merlin Színház épületében összegyűlt szakértők svéd és holland esettanulmányokat hallgattak meg, majd közös workshopon osztották meg egymással gondolataikat.

Kapcsolódó hírek