Óriásgépek földön és levegőben: az Emirates A380-asok ismét repülnek

iho   ·   2020.07.17. 15:00
cim

Változatlanul kiemelt figyelem kíséri az óriásgépek sorsát, és hosszú idő után először ezügyben megszületett a pozitív fejlemény. Nem meglepő, hogy épp az Emirates leparkolt gépei közül tértek vissza a forgalomba a kétszintes utasszállítók, azt korábban is lehetett tudni, hogy az Öböl-menti társaság nem fogja feladni ezt az állományát, hiszen a flotta gerincéről, összesen 115 gépről van szó.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint tehát március óta először ismét A380-as repülőgépek közlekednek a Dubaj–London és Dubaj–Párizs útvonalon, és hamarosan további úti célok is elérhetők lesznek az Emirates ikonikus óriásgépeivel. „Az A380 méltán népszerű az Emirates utasai között, a légitársaság pedig örömmel jelentette be, hogy a londoni és párizsi után az amszterdami útvonalán is újból szolgálatba állítja ezeket a repülőgépeket, továbbá augusztus 1-jétől kettőre bővíti a Heathrow-ra érkező napi járatainak a számát”.

(fotó: Emirates)

A közlemény szerint az Emirates jelenleg több, mint ötven úticélra biztosít járatokat, így az utazók dubaji összeköttetéssel a Közel-Kelet, Európa, Amerika, valamint az ázsiai-csendes-óceáni régió országai között utazhatnak, de a társaság  felhívja minden utasa figyelmét, hogy az utazási korlátozások továbbra is érvényben vannak. Így az utazás csak akkor lehetséges, ha az utazó megfelel a célország jogosultsági és belépési kritériumainak.

Feltűnést keltett egy másik felszállás: a British Airways egyik A380-asa a franciaországi Chateauroux repülőteréről visszatért Londonba, a társaság szerint karbantartásra. Kérdés, vajon nem kísérletezik-e a BA is az A380-asok aktivizálásával, gyanítható, hogy ennek a legfontosabb tényezője az lenne, ha az észak-atlanti forgalom is igazán beindulhatna.

(fotó: Qantas)

A Qantas tizenkét A380-asa viszont a földön marad, „legalább három évig”, jelentette be a társaság főnöke Alan Joyce. A gépek többsége tehát hosszú távra szóló konzerválást kap, néhányat azonban rendszeres, heti karbantartásban részesítenek, hogy adott esetben mégiscsak mihamarabb hadra foghatóak legyenek. A parkoltatás egy alapos mosással indul kívül-belül. Külön odafigyelést igényelnek a hatalmas súlyt tartó futók, ráadásul ott, ahol erős szélre lehet számítani, a gépekben hagynak elég kerozint is ahhoz, hogy a szélrohamok ne mozgassák a madarat. A kerekeket úgy kímélhetik, hogy vagy emelőre helyezik a gépet és időnként kézzel forgatják, vagy időnként aprókat mozdítanak rajta, hogy ne ugyanaz a felület kapja a terhelést.

A hajtóműveket időnként be kell indítani, a parkoltatás hosszától függően heti vagy havi rendszerességgel. A hajtóművekben és a kabinokban is olyan szilikon-lapokat helyeznek el, amelyek magukba szívják a nedvességet, így csökkentve az ártalmas páratartalmat. Természetesen minden nyílás takarást kap, a hatalmas hajtóművek beömlőitől a szenzorokig (pitot-cső, állásszög-jeladó, APU, a kondirendszer szelepei, stb). A Qantas Superjumbói a kaliforniai Victorville repülőterén pihennek, közúton két órányira a társaság Los Angelesben működő karbantartó központjától.

(fotó: youtube)

Más óriások sorsát is figyelik: a Qantas most hajtotta végre 747-esei búcsúrepüléseit, miközben a British Airways is bejelentette összes Jumbója végleges leállítását. Ez nem kevesebb, mint 31 gépet jelent, a légitársaság flottájának tíz százalékát. Az első Jumbo egyébként csaknem fél évszázada, 1971-ben állt szolgálatba a BA egyik elődje, a BOAC flottájában, csak a jelenleg használt 400-as variánsból összesen 57 gépet üzemeltetett a British. Eredetileg 2024-re tervezték a kivonásukat, de a járvány közbeszólt, és azt még nem lehet pontosan tudni, hogy egy ilyen méretes típus leépítése ilyen nagy számban mekkora elbocsájtási hullámot gerjeszt majd a légitársaságnál.

Az egyik legjelentősebb légiközlekedési adatszolgáltató, a Cirium szerint a jelenleg repülőképes állapotban lévő 502 négyhajtóműves Boeing-óriás közül 162 az utasszállító, ezek többségét is a földön várakoztatják a légitársaságok, a valóban aktív utasszállítók száma mindössze harminc. 308 teherszállítót viszont most is repültetnek a cégek, és a még gyártásban hátralévő tizenöt gép is mind teherszállító 747-8F.

(fotó: British Airways)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek