Orosz Airbus: inkább műszaki hiba, vagy mulasztás az ok

MTI/iho   ·   2015.11.01. 11:15
orosz_a321_0

A szakértő elmondta: a helyszínen készített képek tanúsága szerint viszonylag „egyben van” a légi jármű törzse, ami arra enged következtetni, nem lőtték le és nem robbant fel a levegőben, hanem a kényszerleszállás közben sérült meg.

– A katasztrófa hátterében feltételezhetően műszaki hiba és emberi mulasztás állhat – mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálatok mindent kiderítenek majd, de az mindenképpen nehezíti a folyamatot, hogy több nemzet is érintett, a repülőgép gyártója, az üzemeltetője és a szerencsétlenség helyszíne miatt. – Valószínűleg inkább hónapokig tart majd a vizsgálat, mint hetekig.

Seríf Iszmáíl egyiptomi miniszterelnök azonnal a helyszínre ment. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Dialy Mail)

Az Iszlám állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet. Egyiptomi biztonsági források a nap folyamán annak a véleményüknek adtak hangot, hogy műszaki probléma okozhatta a légi szerencsétlenséget. Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett több katonai forrás is úgy vélte, hogy az Iszlám Állam egyiptomi szárnyának a felkelői, akiknek a Sínai-félsziget északi része a fellegvára, nem rendelkeznek olyan rakétával, amely képes lelőni egy kilencezer méter magasan haladó repülőgépet. Nem zárták ki ugyanakkor annak lehetőségét, hogy pokolgép lehetett a gép fedélzetén, vagy akkor találta el rakéta, amikor a repülőgép műszaki hiba miatt leszálláshoz készülődött.

A Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó járat egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le a Sínai-félsziget középső részén, a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén. Kairói repülőtéri források szerint mielőtt az Airbus eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. Huszonhárom perccel a felszállás után teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor már 11 ezer méter (más források 9000 méter) magasan repült.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek