Orosz–emirátusi utasszállító, hosszú MC-21-es?

iho   ·   2017.11.16. 08:45
cim

Munkacsoportot alakít Oroszország és az Egyesült Arab Emirátusok egy új polgári gép közös fejlesztéséről: a gyártás az öböl-menti országban történne, hangzik a viszonylag rövid, de a maga módján igen érdekes, sőt, meglepő hír.

Mint ismeretes, Moszkva és Peking már évek óta megújított és konkretizált szerződésekkel készíti elő egy kínai–orosz utasszállító fejlesztését, a 250–300 üléses kategóriában. Ehhez képest ez a mostani megállapodás az Emirátusokkal egy valamivel kisebb típust célozna, méghozzá – az ATW hírének megfogalmazása szerint – „a 250 személyes MC-21-400 alapjain”. Vagyis ez a gép a most még egy prototípus képében létező orosz egyfolyosós utasszállító vagy annak változata lenne, amelynek a 400-as a meghosszabbított törzsű változataként szerepel a tervek között.

Az Irkut repülőgépgyár MC-21 (korábban MSz-21) néven futó programjában a standard modell a most berepülés alatt álló 300-as, amely kétosztályos elrendezésben 163, diszkont kivitelben 211 üléssel repülne, a következő változat az ennél rövidebb 200-as lesz 132–165 üléssel; a nagyobb kapacitású és törzsű 400-asról viszonylag kevesebb szó esett, és erre a variánsra nem is szerepel rendelés a táblázatokban.

A most repülő MC-változat a 300-as (fotók: Irkut)

Azonban a jelenlegi trendeket figyelve egy ilyen típusváltozat valóban szükséges eszköze lenne annak, amit az orosz repülőgépipar hirdet, miszerint a konstrukció komoly kihívója lesz a most uralkodó Boeing és Airbus keskenytörzsűeknek. Utóbbiak mindegyikének van olyan változata, amely kétszáz feletti ülésszámmal fut, és amely elsősorban a low-cost társaságok egyosztályos flottáit célozza.

Ugyancsak érdekes szempont lehet, hogy az oroszok egy ilyen nagyobb változattal szeretnének felülkerekedni az igazi versenytárs kínai C919-esen az olcsóbb gépeket kereső feltörekvő piacokon, hiszen mindkét típusnak az az egyik fő előnye az amerikai és európai versenytárssal szemben, hogy a gyártók állítása szerint alacsonyabb áron beszerezhetők. A COMAC ugyanakkor a jelenlegi, szintén egy példányban berepülés alatt álló, 158–168 személyes típusához egyelőre hivatalosan nem jelentett be nagyobb kapacitású variánst, vagyis itt tud az MC-21-es előnyt szerezni vele szemben.

És egy másik kérdés: vajon nem próbálja-e az orosz gyártó az öböl-menti befektetőkkel beelőzni a Boeing még hivatalosan meg sem hirdetett új típusát? A korábban MOM (Middle of the Market), majd NMA (New Midsize Aircraft), de manapság egyszerűen Boeing 797-es néven szerepülő gép tulajdonképp épp azt a szegmenst célozza, 220–270 utassal, amit az MC-21-400-es is, igaz, az előzetes ionformációk szerint a gépnek jóval nagyobb lenne a hatótávolsága, mint az orosz és kínai esetleges versenytársakénak. És még azt sem tudni, hogy a Boeing típusa egy- vagy kétfolyosós lesz-e.

A hosszabb változat az A321-es és a 737-10-es, sőt, talán a nemlétező 797-es kihívója lenne

Ugyanakkor a Rosztech képviselőjének dubaji nyilatkozatából kiderül, hogy az elgondolás még nagyon a kezdeti fázisában van, azzal együtt, hogy a szóvivő szerint arab légitársaságok komolyan érdeklődnek a gép iránt, és kifejezte érdeklődését Mohammed bin Zayed al-Nahyan, Abu Dhabi koronahercege is.

Az is kérdéses, hogy az Emirátusokban tervezett gyártás pontosan mit jelent: Szergej Csemezov Rosztech vezérigazgató szerint szóba jöhet teljes gépek itteni összeszerelése, de lehet, hogy végülis részegységek készítéséről lenne szó, amelyekből az oroszok raknak össze kész példányokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek